Csaknem negyedmillió háztartásban már elérhető a szupergyors internet
Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően, csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.
Az államtitkár elmondta, hogy az ország 143 járásában a következő hónapokban, Közép-Magyarországon pedig ősszel kezdődhet meg a hálózatfejlesztési munka, így az Európai Digitális Menetrend 2020-as céldátumánál Magyarországon lényegesen hamarabb, 2018 végére mindenhol lesz legalább 30 mbit/s sebességű internetkapcsolat. Hozzátette, hogy a Szupergyors Internet Program eredményeképp létrejövő, vezetékes és hálózati megoldásokat ötvöző hálózati infrastruktúra a háztartások internet-hozzáférésének biztosításán túl a vállalkozások versenyképességének is alapja. A jövő a hétköznapi és a gazdasági életben is digitalizációról szól, ezért a kormány minden magyarországi háztartás, vállalkozás és intézmény számára biztosítja a korszerű internet-hozzáférést a vezetékes – elsősorban optikai – hálózat, valamint a mobil technológia kiépítésével – fogalmazott Kara Ákos.
A sajtótájékoztatón Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta, hogy a 150 milliárd forintos – kormányzati és uniós forrásból, valamint a szolgáltatók önerős beruházásaiból megvalósuló – hálózatfejlesztési program mellett 2018-ra tovább csökken az internet áfája, befejeződik a teljes oktatási rendszer digitális átalakítása és a wifi-hálózat országos fejlesztése. Ennek eredményeképp minden tanteremben elérhető lesz a világháló, az ország valamennyi településén létesül legalább egy szélessávú wifi-elérési pont, az országszerte induló térítésmentes képzésekkel pedig javulhatnak a lakosság a digitális kompetenciái és ezzel az elhelyezkedés esélyei is a munkaerőpiacon – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos. Hozzátette, hogy folyamatosan fejlesztik a mobilinternet-hálózatot is, ennek köszönhetően a magyarországi rendszer az elmúlt három évben a világ legjobbjai közé került.
Deutsch Tamás közölte azt is, hogy a következő hetekben megjelenik a szolgáltatók kínálatában a kedvező árú Digitális Jólét Alapcsomag, a jövőben pedig várhatóan még olcsóbbak lesznek az előfizetések a szolgáltatók versenyének köszönhetően.
A miniszterelnöki biztos szerint 2018-ra a magyarországi internethálózat lehet a legkorszerűbb Európában és megkezdődhet az 5G technológia szélesebb körű felhasználása, valamint az akár 1 gigabites hálózati kapcsolatok kiépítése is.
Kapcsolódó cikkeink
Euromonitor International 2025: A szépségipar fő trendjei
A szépségápolási és személyes higiéniai piac dinamikus növekedést mutat, amelyet…
Tovább olvasom >Digitális hagyományőrzés az alfa generáció jegyében
Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra,…
Tovább olvasom >A vélemények kora – hogyan alakítják át az utazási élmények piacát a vendégértékelések?
Ha ma valaki utazást szervez, nem térképet nyit ki, hanem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >