Csaknem félmilliárd forint állami támogatás a kiemelt nyári fesztiváloknak
Idén összesen 150 millió forinttal támogatja a kormány a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat, míg a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Rétvári Bence kiemelte, Magyarországról számos európainak a nyári fesztiválok jutnak eszébe; sok fiatal, ha igazán szabadnak és önfeledtnek szeretné magát érezni, magyarországi fesztiválokra látogat el.
Az országba irányuló turizmus 10-12 százalékát a fesztiválok generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot és számos munkalehetőséghez a helyieket – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, a nagyfesztiváloknak komoly nemzetközi versenyben kell helyt állniuk, ezért a kormányzat tavaly 27-ről 18 százalékra csökkentette belépőik áfa-tartalmát.
Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra is, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest állami támogatása 1,9 milliárd forintra emelkedik, és idén először külön soron szerepelnek a költségvetésben a kiemelt vidéki kulturális fesztiválok 250 milliós keretösszeggel.
A Nemzeti Kulturális Alap 200+100 millió forintot oszt szét pályázatain a nagy turisztikai vonzerőt jelentő kulturális, gasztronómiai fesztiválok, programsorozatok támogatására – számolt be az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén is díjazták az üzleti turizmus legjobbjait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: meghaladta a hárommilliárdot az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: Eger, Miskolc és Nyíregyháza a legnépszerűbb az őszi szünetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén is díjazták az üzleti turizmus legjobbjait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


