Csaknem 30 százalékkal csökkent a műtrágyák ára
A műtrágya-forgalmazók 1,044 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2024 első három negyedévében, amely 25,2 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi mennyiséget. Mindemellett a műtrágyák ára átlagosan 29,7 százalékkal csökkent, így a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 16,9 százalékkal (31,7 milliárd forinttal) volt alacsonyabb a 2023. első három negyedévi értéknél.
Természetes súlyban vizsgálva 2024 első három negyedévében közvetlenül mezőgazdasági termelőknek 1 millió tonna műtrágyát értékesítettek, amelyből 816 ezer tonna egykomponensű, 228 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt. Az egykomponensű, illetve az összetett műtrágyák aránya 2024 első kilenc hónapjában 78:22, egy évvel korábban 80:20 volt, vagyis az egyszerű műtrágyák aránya csökkent. Nitrogénműtrágyából 23,1, káliumból 21,5 százalékkal adtak el többet a forgalmazók végfelhasználóknak 2024 első három negyedévében az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest, míg a foszforműtrágya iránti kereslet 21 százalékkal esett vissza. Az egykomponensű nitrogénműtrágyák mennyisége természetes súlyban jelentősen csökkent 2024 harmadik negyedévében, mintegy 49,5 ezer tonnával (–38,5 százalék) értékesítettek kevesebbet a forgalmazók 2023 azonos időszakához hasonlítva. Összetett műtrágyákból ugyanakkor 34 ezer tonnával több fogyott. Így az értékesített műtrágya teljes mennyisége július, augusztus és szeptember hónapokban 5,5 százalékkal csökkent 2023 hasonló időszakához mérten.
Az első három negyedévi műtrágya-értékesítés 2024-ben értékben 16,9 százalékkal (–31,7 milliárd forinttal) csökkent 2023 azonos időszakához képest
Ezen belül az egykomponensű nitrogénműtrágyák forgalmának értéke 27, az egykomponensű foszforé 34, az egykomponensű káliumműtrágyáké pedig 1 százalékkal volt alacsonyabb. Az összetett műtrágyák forgalma ugyanakkor 2024 első három negyedévében 8,4 milliárd forinttal nőtt, amely 21,5 százalékos növekedést jelent a bázisévihez képest.
AKI PÁIR
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >