Csaknem 200 millióból fejlesztette egyik kiskereskedelmi egységét a Mecsek Füszért Pécsen
Csaknem 200 millió forintos ráfordítással korszerűsítette a Coop üzletlánc Pécs belvárosában, a Konzum Áruház földszintjén lévő egységét a Mecsek Füszért Zrt. (MF Zrt.) – közölte Nagy Lajosné, a társaság vezérigazgatója kedden a szupermarket sajtónyilvános bemutató eseményén.
A vezérigazgató kiemelte: a mintegy 1500 munkavállalót foglalkoztató és naponta 60 ezer vásárlót kiszolgáló, 9 megyében, 174 településen 250 kiskereskedelmi üzletet üzemeltető vállalat a pandémia ellenére az összes 2020-ra tervezett fejlesztését meg tudta valósítani, a munkahelyeket pedig sikeresen megőrizte. Kiemelte, hogy a teljes egészében magyar tulajdonú és nyolcvan százalékban hazai termékek kereskedelmével foglalkozó társaság évről évre egyre több boltot igyekszik nyitni, míg a meglévő egységeket folyamatosan modernizálják. A pécsi fejlesztésről szólva kiemelte: a beruházás során teljesen megújult az eladótér, átfogó eszköz és technológiai modernizáció történt energiahatékony megoldások keretében. Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy a Coop-hálózat tagjait látogatók bevásárlásaikkal a magyar munkahelyek megőrzését és számuk gyarapodását segítik. Beszámolt arról, hogy a következő hét évben „soha nem látott vidékfejlesztési program valósul meg”, amelynek során több mint 7500 milliárd forint áramlik az agráriumba és az élelmiszeriparba. Ennek köszönhetően a jelenleginél és nagyobb mértékben jelenhetnek meg magyar termékek az élelmiszer-kiskereskedelemben. Az MF Zrt. Baranya megye egyik legjelentősebb kereskedelmi vállalkozása, amely a Coop üzletlánc franchise tagjaként végzi kis- és nagykereskedelmi tevékenységét. A cég tavalyi árbevétele várhatóan megközelíti az 50 milliárd forintot, nyilvános cégadatok szerint a társaság 2019-ben csaknem 48 milliárd forintos bevétel mellett 485 millió forintos nyereséget el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A COOP újabb négy évig a Magyar Olimpiai Csapat mellett
A COOP üzletlánc megalapításával szinte egyidőben lépett szövetségre a kereskedelmi…
Tovább olvasom >Fenntartható saját márkával ment élelmiszert a Coop Svájcban
A Coop Switzerland új, fenntartható saját márkája, a Nice-to-Save-Food az…
Tovább olvasom >Élelmiszerpazarlás-csökkentő platformot indít a Too Good To Go
A Too Good To Go új, mesterséges intelligenciával támogatott platformot…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >