Csaknem 2 milliárd forintból 55 balatoni strand újul meg az idén
Csaknem 2 milliárd forintnyi hazai támogatással 38 Balaton-parti település 55 strandján, 344 beruházás, felújítás valósul meg az idén – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-vel.
Több helyen már elkészültek, és van ahol jelenleg is zajlanak, egyes településeken pedig a nyári szezont követően valósulnak meg a 100 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatást élvező strandberuházások – mondta Guller Zoltán.
A strandtulajdonos önkormányzatok jellemzően játszóterek, vízi-játszóterek, fitness-parkok, parkok, vizesblokkok felújítására, létesítésére és stégek, lépcsők építésére nyertek támogatásokat. A strandfelújítások egy része a szezonhosszabbítást szolgálja, hogy ősszel és télen is használhatóak legyenek a létesítmények, ennek érdekében kiszolgáló helyiségek és vizesblokkok téliesítésére, valamint szaunák építésére is nyertek támogatást a strandtulajdonosok.
A fejlesztések zöme elsősorban fizetős strandokon valósul meg, de kaphatott támogatást néhány olyan tóparti település is, amely csak szabadstranddal rendelkezik – tájékoztatott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy év alatt több mint 2000 új szálloda – robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország a prémium turizmus térképén – sikeres részvétel a Connections Luxury rendezvényen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Túl a kenyéren – Globális frontvonalak az alapélelmiszer-piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pink kürtőskalácsokkal és desszertekkel nyit a 12. Kürtőskalács Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >