Csaknem 1 milliárd forintból fejleszt fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásain a Nébih
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 985 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

A három fajtakísérleti állomás és a fajtakitermesztő állomás fejlesztése révén a résztvevők gyakorlatorientált ismeretanyaggal gazdagodhatnak
A támogatásból egyebek mellett új erőgépekkel és betakarítógéppel, kertészeti eszközökkel, ökológiai gazdálkodásban használandó munkaeszközökkel, valamint meteorológiai állomásokkal és a vetőmagok feldolgozásában használandó eszközökkel fejlesztik az állomáshálózatot.
A közlemény szerint a Nébih fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásain megvalósuló fajtaelismerési rendszer eredménye jelentős befolyással van a mezőgazdasági ágazat teljesítményére. Az állomások korszerűsítésével olyan növényfajta-kísérletek végezhetők el, amelyek eredményeképpen csökkenthetők a mezőgazdasági termesztés bizonytalanságából adódó negatív hatások, növelhető a termésbiztonság és az élelmiszerbiztonság szempontjából kiemelkedő jelentőségű minőség.
A bemutatóüzemek fejlesztése során elért eredményeket elméleti és gyakorlati előadásokból álló programokon mutatják be a hivatal szakemberei.
A három fajtakísérleti állomás és a fajtakitermesztő állomás fejlesztése révén a résztvevők gyakorlatorientált ismeretanyaggal gazdagodhatnak a fajtahasználaton túl az aktuális termelési eljárásokról és gazdaságszervezési minták alkalmazásáról. A gazdálkodók azokról az innovatív fajtákról kapnak részletes információt, amelyek termesztésével nagyobb hozamot érhetnek el. Emellett a betegségeknek ellenálló fajtákkal a környezetterhelés is mérsékelhető, ami hozzájárul a fenntarthatósághoz a mezőgazdaságban – hívta fel a figyelmet a Nébih.
A fajtákat az ország különböző termőhelyein vizsgálja a hatóság, így termőhelyenként rendelkeznek adatokkal a különböző szántóföldi, kertészeti és erdészeti fajok fajtáinak legfontosabb gazdasági értékmérő tulajdonságairól – jelezték.
A projekt befejezése 2025. szeptember elejére várható.
Kapcsolódó cikkeink
Vetőmag szövetség: növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

