Csak18 év felett: Elindult a Hungarikum Hétvége
Megnyitotta kapuit az első Hungarikum Hétvége, ahol olyan különlegességek is megtalálhatók, amelyeket csak 18 év feletti látogatóknak ajánlanak a szervezők. A 60 fokos pálinka fagylalt mellett paprikából is készült hűsítő édesség. A megnyitón részt vett a rendezvény fővédnöke, Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter is, aki egy 100 éves szódakészítő géppel készítette el a Hungarikum Hétvége első pohár szódáját. A megnyitón elkészült a 41 hungarikum közös fotója, amelyet a Kürt Zrt. szakértőinek segítségével gyújtottak fel és dobtak vízbe. Az adattárolón lévő digitális fotót a Kürt Zrt. szakemberei próbálják megmenti a hétvégén. Az esemény szervezője a Magyar Ízek Alapítvány, a kreatív és rendezvényszervező ügynöksége pedig a HTX Advertising & Event.
Elégették majd vízbe dobták azt az adattárolót, amelyen a 41 hungarikumot ábrázoló digitális fotó volt a Hungarikum Hétvége megnyitóján. A képet vasárnapra menti meg a Kürt Zrt., amelynek módszere szintén hungarikum. A hétvégén fellépnek a Fölszállott a Páva résztvevői, néptánccsoportok, a Budapesti Operettszínház művészei, valamint a 100 tagú Cigányzenekar.
Ezen felül lesz barackpálinkás és paprikás fagyi, 100 éves szikvízkészítő gép, Oszvald Marika, Peller Károly, operett, táncház és solymász bemutatók is színesítik az első Hungarikum Hétvége programját július 24-27. között. Színes programokkal, divatbemutatókkal táncos zenés produkciókkal, különleges gasztronómiai ínyencségekkel is készülnek a szervezők az első Hungarikum Hétvégére.
A színpadi programok mellett számos helyen kóstolhatunk borokat és hungarikum étkeket, megismerkedhetünk a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatjuk majd a matyó és a kalocsai népművészet remekeit is. A rendezvény illeszkedik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be.
„A rendezvény fő célja, hogy hozzájáruljon a magyar öntudat erősödéséhez, értékalapú nemzettudatot segítsen kialakítani, megismertesse a hungarikumokat a magyarokkal és járuljon hozzá a büszkeség érzetének kialakulásához, illetve segítse az országimázs erősödését a Magyarországra látogató turisták körében” – emelte ki Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány alapítója.
„A rendezvény másik célja, hogy a turisták is ismerjék meg értékeinket. Ehhez egy olyan időszakot választottak a szervezők, amikor jelentős számú turista látogat az országba” – tette hozzá Pap Krisztián.
Az esemény szervezője a Magyar Ízek Alapítvány, a kreatív és rendezvényszervező ügynöksége pedig a HTX Advertising & Event.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Már több mint 930 szakembert ajánlottak a Signature 40 2025-ös kiírására
Minden eddiginél aktívabb ajánlási időszakot jelentett a Signature Platform: eddig…
Tovább olvasom >Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >