Csak semmi pánik!
„Csak semmi pánik! Csak semmi pánik! – szólt az igazgató. Erre kitört a pánik.” (Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben)Így élem meg azokat a reakciókat, amelyeket a kibontakozó válság kapcsán nap mint nap, óráról órára hallunk, olvasunk, látunk. Világos, hogy bagatellizálni a jelenlegi helyzetet balgaság, de a várható folyamatokat előrevetíteni – és persze mindezt csak jó sötéten – talán egyoldalú megközelítés.
A történések megértésében nekem a múlt héten segített egy rövid interjú László Csabával. A volt pénzügyminiszter rendkívül tárgyilagosan elmondta, hogy nem egyedi helyzetbe került a világgazdaság. A jelenlegi állapotot a szakemberek a „pénzügyi melt down” szakkifejezéssel illetik. Ami röviden arról szól, hogy a mesterségesen (túl)értékelt teljesítmények és az azokat megtestesítő értékpapírok viszonylag rövid idő alatt át-, pontosabban leértékelődnek, majd közel valós értékükhöz vagy értékük alatt, újra stabilizálódnak. A jelenség általában 10-12 évenként megismétlődik. Következményei természetesen vannak és lesznek, hiszen a rendszer alapja: a bizalom rendül meg. Ezt visszaállítani ugyan csak újradefiniált és reális elvárások alapján, valós teljesítmények és értékek mentén lehetséges, de lehetséges!
Szóval: Csak semmi pánik!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >