Csak egy helyen vehetünk sült krumplit a londoni olimpián
A McDonald's a 2012-es Londoni Olimpia egyik fő szponzoraként sok mindenbe beleszólhat – például abba is, hogy az esemény helyszínein árusító többi étterem mit tehet rá az étlapjára! A gyorsétteremlánc ugyanis a támogatói szerződésre hivatkozva rávette az olimpia szervezőit, hogy tiltsák meg a többi étteremnek a sült krumpli árusítását – kivéve, ha azt hallal kínálják.
Így tehát ha valaki egy jó kis rántott hús-sült krumpli kombót akarna enni, akkor két lehetősége van. Vagy megveszi a húst, majd vásárol hozzá egy adag krumplit a McDonald's-ban, vagy a hús mellé vesz fish&chips-et, de a halat otthagyja.
Az étkezdék vezetői semmit sem tehetnek a szabály ellen, és előre is elnézést kérnek az olimpia látogatóitól, valamit kérik a megértésüket.
„A McDonald's-hoz fűződő szponzori kötelezettség miatt a vendéglátó egységek nem kínálhatnak sült krumplit az olimpiai parkban. Az egyetlen kiskapu a fish&chips. Kérjük értsék meg, hogy ez nem a mi döntésünk, és ha tehetnénk, akkor árulnánk, de sajnos nem lehet.
Kérünk mindenkit, hogy emiatt ne okozzanak kellemetlenséget a dolgozóknak, különben a fish&chips-et is le kell vennünk a menüről.”
A rendelkezés egyébként több, mint 800 éttermet érint.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A tömegturizmus ellen zajlanak tüntetések Spanyolországban
Spanyolország több nagyvárosában, köztük Barcelonában és Málagában, ezrek vonultak az…
Tovább olvasom >Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >