Csak az innivalók drágulnak
A Privátbankár.hu az általa összeállított élelmiszerkosár alapján arról számol be, hogy az árak már harmadik hónapja araszolnak lefelé, míg a termékek közt szereplő innivalók egyre drágábbak.
A Privátbankár szeptemberi árkosár-felmérése szerint az árak átlagosan 0,2 százalékkal lettek alacsonyabbak, mint augusztusban, 2008. szeptemberéhez viszonyítva 0,6 százalékkal csökkentek. Úgy tűnik, ha egyre lassuló ütemben is, de folytatódik az árcsökkenési hullám, korábban ugyanis a júniusi lokális árcsúcsot júliusban 2,9, augusztusban pedig további 1,2 százalékos árcsökkenés követte. Az elmúlt hónapok érdekessége, hogy július óta az Árkosáron belül csak az ételek átlagára csökkent hónapról-hónapra, az italok árszintje eközben folyamatosan araszolt felfelé.
Az átlagos, 14 513 forintos kosárérték mögött komoly eltérések mutatkoztak. A három hipermarket közül a budaörsi Auchanban 13 415 forint lett volna a számla végösszege. Ugyanezen 30 termék – súlyozva – a budaörsi Tescóban 14 680 forintba került a felmérés napján, a törökbálinti Corában pedig 15 445 forintot hagytunk volna a kasszánál.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


