Csak annyi vizet szabad öntözésre használni, amennyit a természet vissza tud pótolni
Elkerülhetetlennek tartja Áder János államfő az öntözött mezőgazdasági területek nagyságának növelését, a tiszta vizet azonban csak olyan mértékben szabad kiemelni, amennyit a természet pótolni tud.
Az államfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számos nemzetközi példával mutatott rá a víz túlhasználatának veszélyeire, hangsúlyozva: csak fenntartható, ellenőrizhető módon történhet az öntözés. A talajvíz szintje Magyarországon is folyamatosan csökken, így nem mindegy, milyen mértékben vesszük ki a vizet – hangsúlyozta.
Felidézte, ezért is küldte az Alkotmánybírósághoz azt a törvényt, amely engedély nélkül is lehetővé tette volna legfeljebb 80 méteres kutak fúrását.
Engedély nélkül ki ellenőrizhetné, hogy a fúrás valóban megáll-e 80 méternél, vagy egy kontármunka következtében már az ország számára stratégiai fontosságú, ma még tiszta ivóvízbázist szennyezzük-e? – tette fel a kérdést.
Beszámolt arról is, hogy a vízválság megelőzése lesz a jövő évi, budapesti víz világkonferencia témája. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ tanácsadó testülete – amelynek Áder János is tagja volt – három „vízdrámára” hívta fel a figyelmet: a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámájára.
Ezek megelőzéséhez politikai szándékra, elhatározásra, szorgalomra és költségvetési forrásokra is szükség van – mondta.
Az államfő beszámolt arról a múlt heti, 4500 ember részvételével zajlott klímakonferenciáról is, amelyre Kalifornia kormányzója azzal a kéréssel hívta meg a résztvevőket San Franciscóba, hogy érdemi eredményekről vagy vállalásokról számoljanak be.
Áder János hangsúlyozta: itt írták alá a 23 magyarországi várost tömörítő Megyesi Jogú Városok Szövetségének csatlakozását ahhoz a mozgalomhoz, amely a párizsi klímamegállapodásnál ambiciózusabb célokat kitűzve azt vállalta, hogy 2050-re legalább 80 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Elmondta, hogy a kezdeményezéshez már az Egyesült Államok lakossága felének otthont adó szövetségi állam csatlakozott, aminek köszönhetően az Egyesült Államok párizsi vállalása annak ellenére teljesülhet, hogy az országot Donald Trump elnök kiléptette a megállapodásból. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >