CP Contact: tudatosabban vásárolunk
2017 negyedik negyedévében javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és kissé erősödött a kereskedők iránti bizalom a korábbi negyedévekhez képest – közli a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeit a tozsdeforum.hu. A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai szerint látványosan csökkent a cipőkkel és a ruházati termékekkel, illetve a telefonszolgáltatással szembeni kifogások aránya, az internetszolgáltatásra ugyanakkor a korábbinál többen jeleztek panaszt.
A CP Contact és a Nielsen 800 fős reprezentatív mintán végrehajtott közös kutatásán alapuló, negyedévente közzétett Fogyasztóvédelmi Index szerint a válaszadók 22 százaléka valamilyen termékkel, 16 százaléka pedig valamilyen szolgáltatással szemben fogalmazott meg kifogást.
Mire panaszkodtunk?
A termékek közül a legtöbb probléma az élelmiszerekkel van (a panaszosok 39 százalékának ezzel a termékkörrel volt problémája), ezt követik a cipők (20 százalék), illetve a ruházati termékek (17 százalék).
A szolgáltatások közül a válaszadók legnagyobb mértékben az internetszolgáltatásokkal voltak elégedetlenek (33 százalék), ezt követték a televíziós (19 százalék), banki (18 százalék) valamint a telefonos (16 százalék) szolgáltatások.
Az előző negyedévhez képest nagyobb csökkenés a cipők (-7 százalékpont), a ruházati termékek (-3 százalékpont), illetve a telefonszolgáltatások (-5 százalékpont) kategóriáiban volt, míg az amúgy is problémásnak számító internetszolgáltatások esetében 5 százalékpontos növekedés következett be.
„Az utazási irodákkal való elégedetlenség mértéke szintén csökkent 10-ről 7 százalékra, ám ez egyértelműen a szezonális hatásnak köszönhető, hiszen az előző negyedévbe esett az idegenforgalmi szempontból legaktívabb július és augusztus hónap is” – magyarázza Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere.
A fogyasztói tájékozottság szintje javult az év utolsó hónapjaiban. Ennek mérésére az egyik leginkább alkalmas mutatószám a szavatossági idő megfelelő ismerete. Tekintettel arra, hogy az élelmiszerek után a cipők kapcsán érkezik a legtöbb fogyasztói panasz, a tájékozottságot az e termékkategóriához kapcsolódó szavatossági idő helyes említésének arányával mérhetjük a legegyszerűbben.
A kérdésre helyesen válaszolók aránya 2017 negyedik negyedévében 7,0 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal haladja meg az előző negyedévben mért 6,3 százalékos mértéket.
„Ennek az értéknek továbbra sem örülhetünk felhőtlenül – teszi hozzá Siklósi Máté. – A szabályozás ugyanis ezen a területen immár öt éve változatlan, ennek ellenére még mindig messze tíz százalék alatt van azok aránya, akik helyesen tudják, meddig reklamálhatnak. A helyes válasz (2 év) helyett a válaszadók 80 százaléka 6 vagy 12 hónapra tippel.”
Javuló bizalom
A kereskedőkkel szemben tanúsított fogyasztói bizalom az előző negyedévekhez képest javulni tudott. A válaszadók jelentős része félrevezetésnek értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt. A bizalmatlan vásárlók aránya 2017 negyedik negyedévében 49,7 százalék volt, 1,6 százalékponttal kevesebb, mint negyedévvel korábban.
Mindez reális reflexió lehet arra a tényre, hogy a kereskedelemben is egyre súlyosabb a munkaerőhiány. A kereskedők egyre gyakrabban kénytelenek kevésbé felkészült munkatársakat is alkalmazni, akikről a vásárlók könnyebben feltételezik, hogy nem rosszhiszeműen járt el hibásan vele szemben.
A Fogyasztóvédelmi Indexet a CP Contact és a Nielsen immár két éve zajló közös kutatása alapozta meg. az index célja, hogy negyedévente bemutassa a vásárlók fogyasztóvédelmi attitűdjének változásait: az aktuális fogyasztói bizalmat, a fogyasztói kifogások mértékét, valamint a fogyasztók ismeretszintjét. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését
A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelmi kiválóságok díjazása: elismerték a 2024. év legjobbjait
Az idei év kiemelkedő fogyasztóvédelmi referensei és különdíjazottjai vehették át…
Tovább olvasom >Európai Kereskedelem Napja: átalakul a szektor
Huszadik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, amelyen a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >