Coop Rally: eredményes volt a Pick Szeged Zrt. tavalyi éve
Eredményes évet zárt 2015-ben a Pick Szeged Zrt., a cég nettó árbevétele 74 milliárd forintot tett ki, mintegy 10 százalékkal többet az előző évinél – mondta a társaság vezérigazgatója pénteken az MTI-nek a XI. Coop Rally második napjának második állomásán, Alsómocsoládon.
Nagy Endre kiemelte: az árbevétel-növekedés a sikeres piacbővítésnek köszönhető, amely új termékek bevezetését jelentette belföldön és külföldön. Emellett az alapanyagárak is kedvezően alacsonyak voltak, Szegeden pedig a kapacitások határáig növelték a vágásszámot.
Az idén a társaságnál a növekedés tovább folytatódik, de ez várhatóan szerényebb mértékű lesz, mint a múlt évben – jegyezte meg. A társaság eljutott ugyanis vágási kapacitásának határára, a belföldi piacon pedig megállt a növekedés, az elmúlt egy évben a belföldi húskészítmény-piac mérete valamelyest csökkent is. Az idén így az árbevétel- növekedése 1-2 százalékos lehet az előző évihez viszonyítva – mondta a vezérigazgató.
Nagy Endre közölte a Pick Szeged Zrt. húskészítmény-kibocsátása mintegy 40 ezer tonna, ebből az alsómocsoládi üzem 6-7 ezer tonnával részesedik. A társaságnál 2015-ben mintegy 55 milliárd forint árbevétel származott a húskészítmények értékesítéséből. Emellett 18-19 milliárd forint volt a húsértékesítésből származó árbevétel a múlt évben. A cégnél az export aránya mintegy 40 százalék, a készítményeknél az exportarány az átlagosnál alacsonyabb, míg a húsnál magasabb.
A szárazárunál a növekedés folyamatos – közölte a vezérigazgató, hozzátéve: az innovációt, a termékfejlesztést a kiskereskedelmi üzletláncok folyamatosan igénylik. Ezért is adtak át egy új gyártósort az alsómocsoládi üzemben, ahol többek között vékonykolbászokat gyártanak. Ez egy 150 millió forint értékű fejlesztés volt. A társaság termékfejlesztésre évente több százmillió – 200-300 millió forintot költ – mondta Nagy Endre.
A Coop Rally második napján Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára hangsúlyozta, az alapanyag-gyártás mellett a feldolgozottság szintjét is emelni kell a versenyképesség növelése érdekében, hogy minél több magas hozzáadott érteket tartalmazó magyar élelmiszer kerüljön piacra. Ezt a folyamatot segítendő most indultak el azok a pályázatok, amelyek az élelmiszeripari fejlesztéseket kívánják ösztönözni – mondta az államtitkár. Hozzátette: mindehhez fontos, hogy meglegyen a megfelelő szakember-utánpótlás is, ezért az ágazati szakképzés igényeknek megfelelő megszervezését a minisztérium kiemelt feladatának tartja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Két korsóval a túlélésért – így zárták a 2024-es évet a hazai kisüzemi sörfőzdék
A hazai kisüzemi sörpiac szereplői 2024-ben többnyire növekvő árbevételről számolhattak…
Tovább olvasom >Csökkenő árbevétel mellett is javuló eredmények: nehéz év után stabilizálódik az Alföldi Tej Kft.
Lélegzethez jutott az Alföldi Tej Kft. 2024-ben: bár a vállalat…
Tovább olvasom >Coop: 30 év után is irányt mutat
Változékony, gyakran nehezen tervezhető gazdasági környezetben kellett helytállniuk 2024-ben is…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >