Közétkeztetői szakácsverseny
A korábbi évek sikereit is felülmúlva idén 52 csapat jelentkezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége által szervezett Közétkeztetési Szakácsversenyre. A selejtezőkből továbbjutó csapatok öt helyszínen, nyolc – négy budapesti, valamint 1-1 sárvári, pécsi, szarvasi és miskolci – elődöntőben mérhették, illetve mérhetik össze tudásukat szeptemberben és októberben. A budapesti helyszínre beosztott csapatok 2017. október 6-7-8-án küzdhetnek meg a régiós győztes címért, valamint a fináléba kerülésért. A hétvége utolsó napjára kiderül az is, hogy melyik az a 12 csapat, amelyik részt vehet az országos döntőben. A döntőt 2018 februárjában a Sirha Budapest szakkiállítás keretei között, a Bocuse d’Or magyarországi döntője után, ugyanazon a helyszínen tartják. (Képünk a tavalyi döntőn készült.). //
Kapcsolódó cikkeink
Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Járványügyi zárlatot rendelt el a Nébih három somogyi sertéstelepen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ismét megjelent Csongrád-Csanád vármegyében a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sós croissant-ok aranykora
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gordon Ramsay – már nem csak látogatóban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

