Colorado Budapestre látogat
Az Egyesült Államok Nagykövetsége és a Discover America Committee (DAC) Colorado államot úti célként népszerűsíteni kívánó vacsoraestet szervez december 8-án a budapesti Le Meridien hotelben, ahová elsősorban az angolul tudó, szabadságukat a tengerentúlon eltölteni tudó érdeklődőket várják. Az USA-ba irányuló hazai turizmus fellendítése céljából alakult DAC első ilyen rendezvénye a decemberi, ennek megfelelően előkészítését komoly kreatív munka előzte meg.
A vacsora egyébként egy fővárosi kulturális és turisztikai programsorozat bejező eleme, ugyanakkor egy másik, a jövőben rendszeressé váló eseménysorozat pilot-projektje is egyben. Ugyanis az amerikai Közép-Nyugat csak az első olyan vidék, amely a belátható jövőben bemutatkozik a magyar közönség előtt – a tervek szerint a mostani sikere után évente egy vagy két alkalommal várhatók majd hasonló programok.
A szervezők munkájuk során igazán autentikus forrásokból merítettek. Már csak azért is, mert a rendezvény ötletgazdái közül többen közvetlenül vagy közvetve kötődnek Coloradohoz. A La Méridien séfje, Laurent Vandenameele a szervezőkkel többször egyeztetve, az interneten kutatva állította össze az esthez illő háromfogásos vacsoramenüt – természetesen az elmaradhatatlan steakkel –, amit egy a direkt erre az alkalomra alkotott Starbucks desszert koronáz meg. Az üdvözlő koktélokról a Hard Rock Café, a zenéről a The Black Riders gondoskodik.
A jó vacsora és a program csak az egyik motivációja a részvételnek – a részvevők között Denveri és Miami utazásokat sorsolnak ki.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >