Cofidis: folyamatosan nő a személyi kölcsönt igénylők száma
Folyamatosan nő a személyi kölcsönt igénylők száma: az elmúlt egy évben a felnőtt (18-65 éves) magyar lakosság 10 százaléka vett fel személyi kölcsönt, hitelt pedig 31 százaléka, míg egy évvel korábban 8 százalékos, illetve 26 százalékos volt az arány – mondta Holló Bence, a Cofidis ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Holló Bence elmondta: a lakossági hitelpiacon tevékenykedő Cofidis kiemelkedő eredményekkel zárta a tavalyi évet. A cég árbevétele 2019-ben az előzetes adatok szerint elérte a 15,5 milliárd forintot, az ügyfelek száma a tavalyi év végére meghaladta a 150 ezret, ami 2015-höz viszonyítva 53 százalékos növekedés. A fejlődési ütem dinamikus, a vállalat 60 százalékos hitelállomány-növekedést ért el 2015-höz képest, a teljes portfólió jelenleg meghaladja a 100 milliárd forintot.
Holló Bence elmondta: a teljes hitelállományon belül a személyi kölcsönök és az adósságrendező hitelek aránya a legnagyobb. A személyi kölcsönök éves kihelyezése 2015-ről 2019-re megháromszorozódott, az adósságrendező hitel kihelyezés ötszöröződött – ismertette.
Kurucz Imre, az NRC Marketingkutató Kft. ügyvezetője ismertette a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatást, eszerint a lakosság csupán egynegyede elutasító a hitelekkel szemben. Míg 2011-ben a lakosság 63 százaléka viszonyult pozitívan a hitelekhez, addig 2020-ban a megkérdezettek 74 százaléka volt elfogadó, és 26 százalék utasítja el a hitelfelvételt – mondta.
A fogyasztók tudatosabbá váltak a hitelfelvétellel kapcsolatban, az összehasonlító oldalak térnyerése, valamint a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos negatív élmények is erősítették ezt a magatartást. Hozzátette: a fix kamatozás nagyon erős vonzerő, amit személyi kölcsön esetén keresnek a fogyasztók. Az áruhitelezés területén a 0 százalékos akciók a legnépszerűbbek, a használt autók vásárlásánál pedig lízing helyett jellemzően személyi kölcsönt vesznek fel. Elmondta: a hitelcélok között az első és második helyen szinte fej-fej mellett áll a bevételek-kiadások egyensúlyban tartása és a lakásfelújítás, korszerűsítés. Viszont a lakásvásárlás megelőzte az autóvásárlást, a negyedik helyen a háztartási gépek és berendezések vásárlása, az ötödik helyen pedig a másik hitel kiváltása szerepel – ismertette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Iskolakezdés: az alapcsomag már 83 ezer, laptoppal 200 ezer
Az alapvető tanszerek ára nagyjából 83 ezer forint. Ha ehhez…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >40 százalékkal több jelzáloghitelt vettek fel a magyarok az első negyedévben
Jelentősen, mintegy 40 százalékkal nőtt a lakáscélú és szabad felhasználású…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >