Cofidis: átlagosan havi 15 ezer forintot költenek az emberek egészségügyi termékekre
Magyarországon havonta átlagosan 15 ezer forintot költöttek az emberek az egészséggel kapcsolatos termékek vásárlására, legnagyobbrészt gyógyszerekre – derül ki az augusztusi Cofidis Hitel Monitorból.
A hitelintézet összesítése szerint a 18 és 69 év közöttiek háromnegyede vásárol gyógyszereket, míg étrendkiegészítőket minden második, gyógyászati segédeszközöket pedig minden harmadik. A rendszeres havi keretet az elmúlt 2 évben az emberek 20 százalékának kellett meghaladnia rendkívüli események miatt, például vizsgálat, kórházi kezelés vagy műtét esetén. 51 százalékban ennek összege nem haladta meg az 50 ezer forintot, de a költségesebb kiadások miatt az átlagos összeg 142 ezer forint volt. Viszonylag magasak a gyermeket nevelők, vagy a nyugdíjasok egészségügyi kiadásai is, ők átlagosan havi 18-19 ezer forintot költenek ilyen célokra – írták.
A felmérés szerint a magyarok 40 százaléka vesz igénybe legalább egyszer egy évben magánorvosi szolgáltatásokat. A legnépszerűbb a fogorvos, de nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz és szemészhez is sokan járnak. A többség ugyanakkor legfeljebb 20 ezer forintot hagyott a magánrendelőkben, bár a fogorvosi kezelések összege tavaly ennél jóval magasabb, átlagosan 76 ezer forint volt.
A Cofidis megvizsgálta azt is, hogy az ellátásra szorulók miből fizetik a kiadásokat. A legtöbben a havi fizetésükből, negyedüknek viszont a megtakarításaiból is költenie kell az egészségére. Az egészségpénztári egyenleg és a biztosítás aránya mindössze 3-4 százalék, a hitelből fizetett kezeléseké pedig mindössze 1 százalék.
A közlemény szerint a magyarok nem ismerik eléggé az öngondoskodás egészségügyi lehetőségeit. 90 százalék ugyan hallott már az életbiztosításokról, de csak kétharmaduk ismeri azokat valamennyire. Kisebb, de 80 százalék fölötti azok aránya, akik hallottak már az egészségpénztárakról és az egészségbiztosításokról, de saját bevallása szerint csak 50 százalék tud róluk valamit. Az egészségügyi jellegű cafeteria még kevésbé ismert, az egészséghitelről pedig – mint írták – a többség nem hallott.
A Cofidis Hitel Monitor kutatás 500 fős mintán online adatfelvétellel készült. Az adatok a 18-69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jönnek a gyógyszer- és étrendkiegészítő automaták?
Teljesen átalakíthatják a magyar gyógyszer- és drogériapiacot a hamarosan szélesebb…
Tovább olvasom >A gyógyszert igen, de a gyógyulást nem a neten keressük
Egy korábban nem tapasztalt egészségügyi panasz esetén a betegek saját…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást írt alá a BENU és a Foglaljorvost.hu
Magyarország legismertebb gyógyszertárhálózata és az ország legnagyobb elérésű egészségügyi időpontfoglaló-felülete…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >