Coface: még a legbiztonságosabb piacokon is érhetik meglepetések az exportőröket

A válság, s az azt követően kialakuló globális trendek egyik nagy tanulsága a fokozott óvatosság, odafigyelés – például az exportpiacokon is. Ma már nem elegendő ugyanis csak azt figyelni, hogy mennyire lehet egy adott cég országát biztonságosnak tartani, az egyre jelentősebb re-export miatt azt is igyekezni kell feltérképezni, ki a végső vevő. Ha az nem fizet, dominóként dőlhet össze az egész fizetési láncolat. Ez érvényes még a legbiztonságosabbnak tartott, hazánk első számú exportpiacára, a németre is. A válság azonban jó tanítómester: egyre több hazai cég alkalmaz kockázatkezelési eszközöket.

A 2008-2009-es válság egyik fontos utóhatása, hogy rávilágította a figyelmet: a hagyományosan szinte kockázatmentesnek tartott országok – s így azok cégei is – korántsem makulátlanok és biztonságosak. Nem kis részben azért, mert egyre több, korábban végső célországnak tartott ország csak köztes állomás, ahonnan a külföldről beérkezett szállítmányok harmadik piacokra mennek tovább. Ez a magyarországi vállalkozások (s azon belül kiemelkedően a kivitel durván harmadát adó, magyar tulajdonú vállalatok) számára kiemelkedően fontos – hívja fel a figyelmet Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: a jelenség az első tíz exportpiacunkhoz tartozó öt nyugat-európai országra is egyre inkább érvényes.

Példaként hozza fel a messze legnagyobb exportpiacunkat, a németet, amely – bármilyen meglepő is – ebből a szempontból fokozott kockázatot jelent az oda exportáló cégek számára. Ennek nem a német kockázat növekedése az oka, hanem az, hogy mind több magyar terméket úgy vásárolnak meg németországi cégek, hogy azokat harmadik piacokra szállítják tovább. Az egyik ilyen harmadik piac a kínai, ahol a fizetési fegyelem változásának bizonytalanságára hívj fel a figyelmet a Coface. 2008 óta a kínai vállalatok jelentősen fegyelmezettebben fizetik ki belföldi partnereiket: míg az említett évben a felmérésben részt vett cégek majdnem mindegyikének volt határidőn túli teljesítése, ez az arány a most, 2011 nyarán megismételt felmérésben 26 százalékra csökkent. Egyben mérséklődött azoknak a napoknak is a száma, amennyivel a határidőn túl fizetnek a cégek. Ennek ellenére hasonló javulásra nem lehet számítani, ugyanis az állam beszűnteti a költségvetési forrásokkal való gazdaságösztönzést, s a cégek tartanak a hitelkihelyezés szigorításától is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar exportőrnek nem csak a német cég kockázatát kell az ügylet során figyelembe venni, hanem a végleges célpiacét, cégét is. Ugyanis a német cégek sem működnek másként, mint mások a fizetési hajlandóság szempontjából: ha a pénzmozgás lassul, akkor az adott termékkörhöz kapcsolódó beszállítókat fogják lassabban kifizetni ők is – szemlélteti a jelenséget Kárpáti Gábor. Természetesen a fenti elemek csak a kirakós egyik-másik eleme, legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb az elsődleges fogadó ország kockázata, amit a besorolásokból is ki lehet olvasni. Még akkor is, ha maguk az ország-kockázati besorolások csak közvetetten hatnak a nemzetközi partnercégek fizetőképességére. Ugyanis a folyamatosan romló gazdasági környezetben az egyes cégek saját egyedi minősítése is romlani fog egy idő után, mert a romló megítélésű országokban nehezednek a finanszírozási feltételek (nehezebb és drágább például a banki hitel), s emiatt romlanak a fizetési szokások. Ilyen körülmények között még jobban felértékelődik a szállítói hitel. Éppen ezért azonban fokozottan ügyelniük kell a nemzetközi piacokra szállító hazai cégeknek, ne ők finanszírozzák saját magukat. Azokban az országokban ugyanakkor, amelyekben javulnak a kilátások, a kereslet is nő, s így a piacok is bővülnek, amit meg lehet lovagolni.

A közel száz országban jelen lévő Coface – amely nem az államadósságot ítéli meg, hanem az egyes országok vállalatainak a fizetésképtelenségi veszélye alapján alakítja a besorolást – minősítése szerint az első tíz exportpiacaink közé tartozó öt nyugat-európai ország (Német-, Olasz-, Franciaország, Nagy-Britannia és Ausztria) önmagában befektetésre ajánlott A minősítéssel rendelkezik, közülük kettő, Franciaország és Ausztria a legjobb A1-gyel. Ugyanakkor Olaszországra kifejezetten érdemes óvatossággal tekinteni.

Tény és való, hogy hazánk második legnagyobb exportpiacáról – mint az euórövezet déli régiójának további országairól is – most derült ki igazán, hogy mennyire rossz helyzetbe került. A Coface párizsi központja, a portugál, spanyol és olasz fejleményekre reagálva a napokban gyorsértékelést adott ki, amely az olasz gazdasággal kapcsolatban például a többi között rámutat: a makrogazdasági helyzet messze nem rózsás (éves szinten például 0,9 százalékos lesz csak a növekedés), s továbbra is gyenge marad a vállalatok pénzügyi helyzete, a javulás ellenére is. Ez nem meglepő annak fényében, hogy az ipari termelés még mindig csak a harmadát hozta be a válság alatt produkált zuhanásnak. Márciusban a megelőző 12 hónapban regisztrált csődök száma 20 százalékkal nőtt, a hitelvonalak meghosszabbítása túlságosan drága és egyre nehezebb, miután a bankok nyereségük növelésére törekszenek. A kkv-k vannak a legkitettebb helyzetben, pedig a szférát eleve nagyon megviselte a recesszió. Január és május között nőtt a fizetésképtelenségek száma is.

Kárpáti azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy ágazatonként, iparáganként akár eltérő is lehet a kép. Az ügyvezető szerint nagyon fontos a kilátásokat is megnézni, s e tekintetben Németország, Franciaország, Ausztria kifejezetten ajánlott piac. Általában véve is a Coface úgy látja, hogy Svájc, a skandináv államok a cégek fizetőképessége szempontjából biztonságosak, miként Hollandia is, ám napjainkban érdemes kiemelt körültekintéssel kezelni a dél-európai országok vevőit, így Spanyolországot, Görögországot, Portugáliát és Olaszországot.

Mindenesetre kedvező, hogy a Coface tapasztalatai szerint a válság egyik hatásaként egyre nagyobb figyelmet kap az exportőröknél a kockázatkezelés. Mind több a cégen belüli szabályozás, amibe már bele van építve az is, hogy milyen szinten, módon és gyakorisággal kell alkalmazni kockázatkezelési eszközöket. Kárpáti Gábor tapasztalatai szerint emellett a hozzájuk fordulók érdeklődésén is látszik, hogy egyre több cég a piaci lehetőségek feltérképezésének részeként már a kockázatkezelésre is fordít időt, energiát és pénzt egyaránt.

A preventív eszközök egyik legfontosabb elemei a céginformáció, s a vevők monitorozása. Ez – legalábbis a Coface-nál – egy kiterjedt adatbázisra támaszkodik, amelyből lehet tallózni makro és mikroszinten egyaránt, azaz: ország-kockázati besorolás és minősítés éppen úgy elérhető, mint egy adott ország egy adott ágazatának, vagy éppen egy adott cégnek a kockázati értékelése – hangsúlyozza Kárpáti. Hozzátette: a taglalt öt ország esetében például kifejezetten komoly fegyver lehet az ezt alkalmazó exportőröknek a kezében az ilyen típusú információ, ami sokkal többet tud hozni a konyhára, mint amennyibe kerül. Gyakran alkalmazzák a hazai cégek emellett a vevőkockázati biztosítást, ami a legmegnyugtatóbb megoldás: ugyanis bármilyen szinten is jelenik meg a kockázat ezt jelentősen mérsékli az exportőr számára ez a módozat. Terjedőben emellett a követelésbehajtás is.

Ezeket a szolgáltatásokat a Coface tapasztalatai szerint azért is veszik mind gyakrabban igénybe a hazai cégek, mert a szinte kockázatmentes készpénzben fizető partner szinte nem is létezik. Ebben a helyzetben nagy versenyelőnyt jelen a halasztott fizetés ellenében történő szállítás, de ehhez kockázatkezelés mindenképpen fontos – hívja fel a figyelmet az ügyvezető.