Coca-Cola Karácsonyi Karaván 23 városban
A településeken felépülő karácsonyi városka ajándékokkal, családi programokkal és Lola egyedi karácsonyi dalával várja a közönséget.
A már nyolcéves programsorozat keretén belül idén két kamion indul útnak. Az egyik kamion a Mikulás szobáját rejti majd, míg a második kamion interaktív játékokkal lesz berendezve. A szórakoztató előadások, műsorok kavalkádja mellett, hagyományőrző kézműves foglalkozások, bűvészmutatványok, változatos színpadi előadások, jégpálya díjtalan korcsolya-kölcsönzési lehetőséggel, és sok más érdekes program közül választhatnak az érdeklődők, miközben a Palinta Társulat, valamint Judit és a Zenemanók gondoskodnak a vidám hangulatról. Újdonság az előző évekhez képest, hogy minden helyszíni programot a tinisztár Lola fél órás fellépése zárja majd. Idén a Karácsonyi Karaván első állomása november 28-án Nagykarácsony lesz, az utolsó állomáson december 23-án állnak meg a kamionok. A Coca-Cola Karácsonyi Karaván állomásain a szervezők gyermekotthonokat és kórházak gyermekosztályait is felkeresik majd, hogy az ott lakóknak, gyógyulóknak elvigyék a karácsonyi ünnep örömét. Ezen kívül minden városban, ahova a Coca-Cola Karácsonyi Karaván ellátogat, a helyi önkormányzat segítségével kiválasztott tíz leginkább rászoruló nagycsalád ajándékcsomagot kap.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >SAP: Nagy ugrás a PwC vállalati erőforrás-tervezésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
