Coca-Cola HBC: tovább csökken az üdítőital-gyártás ökológiai lábnyoma
A 28 országot átfogó Coca-Cola HBC csoport – a The Coca-Cola Company termékek egyik legnagyobb globális palackozója – bejelentette, hogy vízfelhasználását 30, szén-dioxid kibocsátását pedig 50 százalékkal tervezi csökkenteni a 2020-ig tartó időszakban. A Dow Jones Fenntarthatósági Index értékelése alapján ismét a világ legfenntarthatóbb módon működő üdítőital-gyártójának választott cég magyar leányvállalata a többi közt hazánk egyik legnagyobb vízpumpás hőszivattyújával, palacksúly-csökkentéssel, valamint növényi alapanyagból készülő palackokkal járul hozzá a nagyszabású célok teljesítéséhez.
Új fenntarthatósági vállalások
A Coca-Cola HBC csoport bejelentette, hogy vízfelhasználását 30, szén-dioxid kibocsátását pedig 50 százalékkal tervezi csökkenteni a 2020-ig tartó időszakban a 2010-es bázishoz képest. A vállalat új fenntarthatósági stratégiáját azután hagyták jóvá, hogy a Coca-Cola HBC immár másodszor végzett a Dow Jones Globális és Európai Fenntarthatósági Index első helyén az üdítőital-gyártók kategóriájában.
8 százalékkal kevesebb víz, 11 százalékkal kevesebb szén-dioxid
„A most tett vállalások teljesítéséhez Magyarország is jelentős mértékben járul majd hozzá, hiszen dunaharaszti és zalaszentgróti üzemeinkben folyamatosan csökkentjük cégünk víz- és energiafelhasználását” – mondta Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója.
A hazai leányvállalat 2010-2014 között 8 százalékkal csökkentette az 1 liter késztermék előállításához szükséges víz és 11 százalékkal a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét. A cég zalaszentgróti ásványvíz-palackozójában működik hazánk egyik legnagyobb vízpumpás hőszivattyúja is.
A társaság mindezeken túl duplájára növelte az újrahasznosított PET alapanyag használatát palackjainál, így egyes termékeinél már csaknem 30 százalékban használ fel újrahasznosított műanyagot. A vállalat palackjai fogyókúrán is átestek, több mint 700 tonnával mérsékelve a felhasznált PET mennyiségét.
Palack növényből
A cég egy forradalmi technológiai újítás segítségével részben növényi alapanyagokból készült palackokban hozza forgalomba NaturAqua természetes ásványvizét. A PlantBottle™ csomagolás akár 25%-ban növényi alapanyagból készül, lényegesen csökkentve a termékek ökológiai lábnyomát.
Kapcsolódó cikkeink
Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >Hatezren vettek részt az Etesd az Eszed program Fenntarthatósági Kihívásában
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az…
Tovább olvasom >Versenyhatósági iránymutatás a divat- és textilipar számára a fenntarthatósági és környezetbarát jelölésekkel kapcsolatban
Tanácsokat nyújtott nyílt levélben a világ fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő nemzetközi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >