COCA-COLA HBC: harmadszor a Dow Jones fenntarthatósági ranglista élén italgyártó-vállalati kategóriában
Európa és a világ egyik legrangosabb és legismertebb vállalati fenntarthatósági ranglistája, a Dow Jones Fenntarthatósági Index (DJSI), idén immár harmadszor ismerte el a Coca-Cola HBC erőteljes, átlátható és következetes fenntarthatósági teljesítményét.
A mai napon nyilvánosságra hozott Dow Jones Fenntarthatósági Index alapján a Coca-Cola HBC – a Coca-Cola termékek egyik legnagyobb palackozója – az első a világ italgyártó vállalatainak rangsorában. A vállalat 90 pontot ért el, ami 40 ponttal több az iparági átlagnál, és 3 ponttal több, mint az előző évben.
A Magyarországon regionális gyártóbázissal rendelkező Coca-Cola HBC kiemelkedő fenntarthatósági tevékenységének köszönhetően már kilenc éve részese a nemzetközi megmérettetésnek. A vállalat idén még magasabbra tette a mércét, ökológiai lábnyomát csökkentve 2015-ben két számjegyű szén-dioxid-kibocsátás-csökkenést ért el. Ezen kívül a vízfelhasználást és a csomagolóanyag mennyiségét is sikerült visszafogni, méghozzá magasabb termelési és értékesítési adatok mellett.
A Coca-Cola HBC egyike annak az első 12 vállalatnak, amelyek 2015-ben mind a közvetlen, mind a közvetett működésüket érintő, tudományos alapon nyugvó vállalásokat tettek szén-dioxid kibocsátásuk csökkentése érdekében. A szén-dioxid és víz vállalaton belüli árazásának bevezetése, valamint a fenntarthatóságot szolgáló elszámolás két jó példa arra, hogy 2015-ben a Coca-Cola HBC milyen módszerekkel támogatta az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak megvalósulását.
A Coca-Cola HBC a Coca-Cola termékek legsokrétűbb palackozója, 3 földrész 28 fejlett, feltörekvő és fejlődő országában több mint 600 millió fogyasztót szolgál ki. 2015-ben a vállalat 8,2 millió eurót – éves adózás előtti eredményének 2,3%-át – fordította közösségi célokra, három fő területre fókuszálva: aktív életmód, környezetvédelem és a víztartalékok védelme, valamint a fiatalok lehetőségeinek fejlesztése, mindezt több mint 230 civil szervezettel együttműködésben.
Kapcsolódó cikkeink
Csillag születik – jön a dirty soda!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Coca-Cola és a Star Wars egyesíti erejét, és elhozza a galaxis legkedveltebb ikonjait: A rajongók 17 új karakterdizájnt gyűjthetnek össze a Coca-Cola termékeinek megvásárlásával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Topor Ágnes: „Sokan nem ismerik az utalványok eladásösztönző hatását”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Yettel: Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak – a változó gazdasági környezethez igazodva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Praktiker: jön a személyes tanácsadás, egyszerűsödik a vásárlás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >