Cisco: 2020-ban a lakosság 70 százaléka mobilfelhasználó lesz
A világ lakosságának mintegy 70 százaléka, 5,4 milliárd mobilfelhasználó lesz 2020-ra, így várhatóan több ember rendelkezik majd mobiltelefonnal, mint elektromossággal, folyóvízzel, vagy autóval – közölte az internetes hálózati cég, a Cisco pénteken az MTI-vel egy nemzetközi felmérése alapján.
A Cisco Visual Networking Index (VNI) legfrissebb előrejelzése szerint 2015-2020 között a globális mobil adatforgalom csaknem nyolcszorosára nő, eléri a 366 exabájtot, ami a 2010-ben generált adatforgalom 120-szorosa, illetve megfelel 81 ezer milliárd fotónak, mintha a világ minden lakója egy éven át naponta 28 képet továbbítana.
A mobil adatforgalom 76 százalékát generálták az okostelefonok, ez az arány 2020-ra világszerte 81 százalékra, Kelet-Közép-Európában pedig 82 százalékra nőhet. A régió mobiladat-forgalma a globális átlagnál nagyobb mértékben, kilencszeresére nő 2020-ra, amelynek 75 százalékát a videó adhatja. A felhőalapú alkalmazások 2020-ban a teljes mobil adatforgalom 91 százalékát adják majd a régióban, szemben a 2015. évi 82 százalékkal.
A felmérés egyúttal kitért a gépek közötti kommunikációra is, emlékeztetve, hogy az M2M kapcsolat azokat az alkalmazásokat jelenti, amelyek lehetővé teszik a vezeték nélküli rendszereknek, hogy hasonló eszközökkel kommunikáljanak. Ilyenek például a globális helymeghatározó rendszerek (global positioning satellite – GPS), a vagyontárgyak nyomonkövetését segítő biztonsági rendszerek, vagy a közműszolgáltatók és mérőóráik közötti kommunikáció. Az M2M kapcsolatok alszegmense, a testen viselhető eszközök, mint az okosórák, és orvosi megfigyelő eszközök.
Az elemzők számításai szerint a testen viselhető eszközök száma 2015-ben 97 millió volt, ez a szám 2020-ra hatszorosára nő majd, elérve az 600 millió darabot. 2020-ra az M2M kapcsolatok a mobilkapcsolattal rendelkező eszközök 26,4 százalékát fogják kitenni, ez az arány 2015-ben még 7,7 százalék volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Gyors növekedés előtt áll az online és diszkont élelmiszer-kereskedelem
Az online és diszkont élelmiszer-kereskedelmi csatornák fogják várhatóan a leggyorsabb…
Tovább olvasom >Te leteszed legalább ma a mobilod?– Dr. Aczél Petra a FutureTalks podcastban
Ha valaki még egy ünnepen is a mobilját nézi, ha…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a napraforgónak és kukoricának jól jött az eső, az aratásra váró búzának és repcének nem
A napraforgónak és kukoricának jól jött az elmúlt egy hét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megújítja digitális hűségprogramját a német REWE Group
Adatvezérelt technológiákkal átfogoan megújítja a REWE és Penny vásárlók számára…
Tovább olvasom >Bezárja zambiai üzemét a Lactalis
A Lactalis Csoport bizonyos piaci dinamikákra hivatkozva bezárja zambiai üzemét…
Tovább olvasom >KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >