CIES-konferencia: túltermelés, miközben a világ másik fele éhezik
A világ élelmiszergyártói és -kereskedői ültek össze a CIES évi konferenciáján június 17 és 19. között. A csúcstalálkozó fókuszában főként az a szellemi, gazdasági, társadalmi környezet állt, melyben a mai helyzetben is sikeresen működhet egy vállalat.
A "CIES – The Food Business Forum" az élelmiszer ágazat egyetlen független és globálisan tevékeny hálózata a világon, összesen 400 tagja 150 országban több mint évi 2 ezer milliárd USD forgalmat ér el. A konferencián a következő vállalatok vezérigazgatói szólaltak fel: Delhaize csoport, Kellogg, Kraft Foods, L'Oreal, Nielsen, Pepsico, Sara Lee, Sealed Air, Supervalu, Sainsbury's és Wal-Mart. A világ legnagyobb élelmiszerlánca,,a Wal-Mart vezérigazgatója, Mike Duke véleménye az egész ágazat végső konklúzióját is jól összefoglalja: "A jelenlegi helyzetben a fenntarthatóság növelése nem csak saját cégeinken belül ró ránk nagy felelősséget, hanem az egész ágazatot illetően. Csak akkor tudjuk teljesíteni feladatainkat, ha együttműködünk." Antonio Coto, a DIA Latin America vezérigazgatója szerint a válság kezelésének egyetlen módja, hogy a cég utolsóként emelje csak árait, azonkívül megoldást kínáljon – környezetvédelmi, technológiai megoldásokról van szó – , ne csupán termékeket. Ezentúl a határozott marketing-kommunikáció is elengedhetetlen. A résztvevők abban is egyetértettek, hogy az élelmiszerbiztonság fennmaradásuk kulcsa, azonkívül szó esett még arról, miként lehetne a jelenlegi élelmiszer-túltermelést a világ éhezőinek megsegítésére fordítani. William V. Hickey, a Sealed Air Corporation elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy bizonyosan létezik arra mód, hogy esőerdők kiirtása nélkül is élelmiszert juttassanak az éhezőknek, hiszen a világon termelt élelmiszer 40 százaléka soha nem kerül fogyasztásra.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >