CIB Bank: idén 3 százalék körül nőhet a magyar GDP
Idén a magyarországi GDP 3 százalék körül nőhet a CIB Bank elemzői szerint, elsősorban a belső kereslet és az uniós források felhasználásának emelkedése miatt – mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője Budapesten, sajtótájékoztatón.
Elmondta: a költségvetés idén is stabil marad, az államháztartási deficit csökkenésének lendülete ugyan megtörhet, de a hiány várhatóan nem haladja meg a 3 százalékos maastrichti kritériumot.
Kiemelte: a forint árfolyama idén a 305-315 forint/euró sávon belül marad a CIB elemzőinek várakozása szerint, az infláció 2,7 százalék lehet éves átlagban, de a jegybank 3 százalékos inflációs célját csak 2018-ban éri el.
Trippon Mariann rámutatott: napjainkban minden adott, hogy ismét jó éve legyen a magyar gazdaságnak.
Elmondta: 2017-ben több bizonytalan tényező is jelentkezik a világgazdaságban, az év nagy kérdései közé tartozik, hogy milyen kockázatokat hordoz a Brexit folyamata, egyelőre nem sokat tudni például az Egyesült Államok fiskális és kereskedelmi politikájáról, illetve az euróövezeti országokban sorra kerülő választások kimeneteléről.
Elmondta: a világgazdaságban a növekedés mindenhol beindult, ugyanakkor fokozódó inflációs nyomás figyelhető meg mind az Egyesült Államokban, mind az euróövezetben. Hozzátette: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed túl van ugyan az első kamatemelésen, de továbbra is laza maradhat a monetáris politika. Az Európai Központi Bank (EKB) kamatai egy éve változatlanok, az EKB első kamatemelése legkorábban 2018 márciusában jöhet – emelte ki a CIB vezető elemzője.
Trippon Mariann kiemelte, a kedvező külgazdasági folyamatok segítik a magyar gazdaság növekedését.
Elmondta: a kedvező gazdasági folyamatok miatt a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintje tartós maradhat 2017-ben is, a Magyar Nemzeti Bank kommunikációja is ezt erősíti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése
A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése – hangsúlyozta Lukács…
Tovább olvasom >EU-prognózis: mérsékelt növekedés várható a globális gazdasági bizonytalanság ellenére
A fokozott globális politikai bizonytalanság és a kereskedelmi feszültségek ellenére…
Tovább olvasom >Milyen lesz a 2025-ös év? Indul a repülőrajt?
Ismét egy érdekes és hasznos összejövetelt tartott a Magyar Termék…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >