Kína körültekintést igényel
Nem mai keletű felismerés, hogy a kínai piacot nem lehet európai vagy amerikai mércével mérni. Ez derül ki egy, a hitelbiztosítók eddigi gyakorlatát elemző összeállításból is.
Mivel Kína jelenleg a világ legnagyobb e-piaca, ahol a B2C eladások évente negyedével nőnek, nem véletlenül fordulnak a vállalatok az online megoldások felé. A kijelentés valóságtartalmát erősítendő érdemes megemlíteni, hogy az online vásárlásnak már ünnepnapja is van Kínában. Ezen a bizonyos napon, 2015-ben, rekord nagyságrendű, 14 milliárd dollárnyi áru, főleg elektronikai termékek és márkás divatcikkek keltek el
Kínában.
Mindemellett az is elgondolkodtató, hogy a fejlett világban bevált korszerű üzletkötési és fizetési módok ma még nem nyertek polgárjogot a kínai vásárlók körében. Szemben a Nyugaton elterjedt megoldásokkal ugyanis a kínaiak inkább az online bevásárlóközpontokat kedvelik.
A kereskedelem ezen szegmense a kínai miliőben rendkívüli dinamikával fejlődik. Ennek ellenére fontos, hogy az exportra készülő vállalatok fizikailag is jelen legyenek az ázsiai országban, képviselőjük pedig legyen tisztában azzal, hogy a kínai üzleti kultúrában mennyire lényeges a formalitás és a társadalmi hierarchia tisztelete.
A piaci siker egyik fontos eleme ma már, hogy a vállalkozás az export megkezdése előtt jegyeztesse be a találmányát, illetve márkajelzését Kínában. Közvetítőre leginkább jogvita esetén van szükség, mert a márkajelzés tárgyalási alapot képezhet, ugyanis a kínai üzleti kultúra a konfrontációval szemben inkább a tárgyalásos utat részesíti előnyben. Egy hitelbiztosító bevonására is szükség lehet, hiszen az ördög Kínában sem alszik. A kockázatmegosztás ezen eszközére kiváltképp akkor lehet nagy szükség, ha a kínai fél nem tud, vagy nem akar fizetni. Az ilyen típusú konfliktusok megelőzésére, kezelésére az „Exim Bank” típusú hitelbiztosítók alkalmasak.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >Megnyitott a SIAL China, hazánk is bemutatkozik
Prémium élelmiszerek és különlegességek is megjelennek az Agrármarketing Centrum közösségi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >