CHEP-raklapok a logisztikában – Szakmai nyílt nap a CHEP Magyarország Szolgáltató Központjában
A Logisztika Napja keretein belül szervezett nyílt napot április 21-én a raklapbérleti megoldásokat kínáló CHEP Magyarország biatorbágyi felújító központjában. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLKBT) koordinálásában évente megrendezendő Logisztika Napja egyik fő célja, hogy megnyíljanak a magyarországi logisztikával foglalkozó helyszínek kapui a szakma képviselői és az érdeklődők számára. A CHEP Magyarország idén a TESCO közreműködésével vett részt a programban.
A globális ellátási lánc vezető raklap-pooling szolgáltatója, a CHEP – amely az ausztrál hátterű Brambles Csoport tagja – több mint 20 éve van jelen a hazai piacon. Magyarországi tevékenységük vezetését idén januárban vette át Barla-Szabóné Illés Nóra, aki korábban az Auchan Magyarország Kft-nél és a Coca-Cola Hellenic Bottling Company-nál gyűjtött sokéves tapasztalattal és disztribúciós, raktározási, ellátási lánc stratégiában és készletgazdálkodásban szerzett komoly szakmai háttérrel érkezett a céghez.
Barla-Szabóné Illés Nóra ügyvezető a rendezvény házigazdájaként prezentációjában mutatta be a cég raklapbérleti megoldásaink működését, illetve a szolgáltatás által nyújtott lehetőségeket. A CHEP üzleti modellje a „Megosztás és újrafelhasználás” elvére épül. A zárt megosztási rendszerben az ellátási lánc résztvevői a CHEP-től kölcsönzik a minőségileg ellenőrzött raklapokat, amelyek a körforgás során a CHEP-től eljutnak a gyártó cégekhez, onnan a kereskedőkhöz, végül vissza a CHEP Felújító Központjába.
A raklapok a teljes folyamat során a CHEP tulajdonában maradnak, azokat a cég menedzseli, karbantartja, javítja, kiszállítja és visszagyűjti. A szolgáltatás előnyeiként az ügyvezető kiemelte, a cég globális hálózatának köszönhetően raklapok milliói állnak rendelkezésre, így mindig biztosítható a változó kereslet lefedése, még a szezonális időszakokban erőteljesen megnövekvő igények esetén is. A megrendelő számára így feleslegessé válik a raklapok tartalékolása és a pénzeszközök készletek általi lekötése, a raklapköltség a tényleges használattal lesz arányos. A szolgáltatás által csökkenthetők az adminisztrációs terhek és az ezzel járó költségek, valamint javítható a raktérkihasználtság és csökkenthetőek a szállítási távolságok.
Mivel a CHEP a felhasznált összes raklapot visszagyűjti, és a körforgásos modell alapja az eszközök javítása és újrafelhasználása, nagymértékben csökken a fahulladék mennyisége. Az irányított bérleti rendszer ezen kívül az egyéb, kevésbé nyilvánvaló hulladéktermelési formákat is korlátozza. Minőségbiztosítási rendszerük révén például csökkenteni lehet a terméksérülések és az élelmiszer-hulladék mennyiségét, és ezáltal a cserék és az ismételt kiszállítások miatti károsanyag-kibocsátás mértékét is.
Az eseményen vendégelőadóként vett részt Rácz Gábor, a TESCO Magyarország disztribúciós vezetője, aki a náluk már bevezetett CHEP innovatív megoldásokról osztotta meg tapasztalatait. A két cég együttműködése Magyarországon 2005-ben kezdődött. Az együttműködési projektben meghatározott céljaik között szerepelt az ellátási lánc hatékonyságának növelése, a raklapkezelési költségek csökkentése, a raklapminőség javítása (selejt csökkentése), valamint közös fenntarthatósági célkitűzésként a CO2 kibocsátás és a hulladék csökkentése. 2021-re a TESCO Magyarország a teljes árumennyiség közel 30%-át mozgatta a raklapbérleti rendszerben és céljuk, hogy ezt az arányt 2024-re a teljes volumen 50%-ára növeljék.
A kiskereskedelmi lánc számára előny, hogy a rendszer biztosítja a gyorsabb áruátvételt, a kevesebb terméksérülést, továbbá megszünteti a raklapok minőségéből eredő vitákat a kereskedő és a beszállító partnerek között. Emellett hozzájárul a cég fenntartható működéséhez, mivel a raklapbérlet komoly környezetvédelmi megtakarításokat eredményez a raklapokhoz felhasznált faanyag, a szállításból eredő CO2 kibocsátás és a keletkező hulladék tekintetében.
Horváth Attila telephelyvezető kalauzolásában a résztvevők testközelből is megismerkedhettek a felújító központban működő automatizált válogató géppel és a javítási munka folyamataival.
Kapcsolódó cikkeink
Új év, új és régi kihívások a logisztikában: 2025-ben hullámvasúton érezheti magát a szektor
Az elmúlt években jelentős számú gazdasági megpróbáltatás volt hazai és…
Tovább olvasom >A Waberer’s lesz a GYSEV Cargo Zrt. többségi tulajdonosa
A Waberer’s International Nyrt. 70 százalékos részesedést szerez a GYSEV…
Tovább olvasom >Újabb márkákkal erősít Csehországban az AutoWallis Csoport
Az AutoWallis Csoport tovább bővíti tevékenységét Csehországban, miután megvásárolta a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >