Célegyenesbe fordulnak a KAP-reform tárgyalások Brüsszelben
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 22-23-i brüsszeli ülésén az uniós mezőgazdasági miniszterek intenzív egyeztetéseket folytattak a Közös Agrárpolitika reformjáról – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel kedden.
„A 2023-tól induló új Közös Agrárpolitika előkészítése sorsdöntő szakaszához érkezett. A magyar kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy stabil kereteket biztosítson a magyar agrárium és a magyar gazdák számára” – hangsúlyozta Nagy István agrárminszter a közlemény szerint.
Emlékeztetett: az Európai Bizottság 2018 júniusában tett javaslatot az új uniós Közös Agrárpolitika jogi kereteire. A tagállamokat tömörítő Tanács és az Európai Parlament két és fél év tárgyalásai után, 2020 októberében fogadták el kapcsolódó álláspontjaikat. Ez alapján kezdődtek meg a háromoldalú egyeztetések az uniós intézmények között.
Magyarország alapvetően három elvárást támasztott az új Közös Agrárpolitikával szemben: kellően ambiciózus költségvetés, megfelelő szakpolitikai eszközök és gyakorlatban végrehajtható, gazdabarát szabályok – mondta a miniszter.
Az első cél teljesült, hiszen a tavalyi év végén elfogadott hétéves uniós költségvetési megállapodás megfelelő nagyságú forrásokat biztosít a mezőgazdasági ágazat számára – tette hozzá.
„Úgy gondolom, hogy az uniós agrárpolitikát ért politikai támadások ellenére, 2027-ig adottak a pénzügyi keretek. Most minden erőfeszítésünket arra összpontosítjuk, hogy olyan szakpolitikai eszközök álljanak rendelkezésre, amelyek úgy biztosítják a magyar gazdák versenyképességét, hogy közben teremtett világunk értékeinek megőrzéséhez is hozzá tudnak járulni – fogalmazott a miniszter.
Legalább ilyen fontos, hogy a gyakorlatban végrehajtható,egyszerű szabályok mellett dolgozhassuk ki a magyar KAP stratégiai tervet. A tervezés során alapvető, hogy tagállami sajátosságaink alapján határozhassuk meg a 2023. január 1-jétől induló új Közös Agrárpolitikához kapcsolódó prioritásainkat – fejtette ki Nagy István.
A tanács elnöki tisztségét betöltő Portugália kifejezett célja, hogy május végére elérje a politikai megállapodást az Európai Parlamenttel a KAP reform mindhárom alaprendeletéről – jegyezte meg.
„A magyar kormány messzemenőkig támogatja a portugál elnökség törekvéseit, hiszen épp itt az ideje, hogy pontot tegyünk a lassan három éve húzódó tárgyalások végére. A tárgyalások véghajrájában is határozottan kiállunk a gazdálkodók számára biztos megélhetést jelentő, fenntartható magyar mezőgazdaság védelmében” – fogalmazott az agrártárca vezetője. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az őszi vetésnek nagy szüksége van a csapadékra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


