Cegléd-kártya akár 30 százalékos kedvezménnyel
Ingyen juthatnak hozzá a helyi szolgáltatások egy részéből 10-30 százalékos engedmény igénybevételére jogosító Cegléd-kártyához a város önkormányzatának alkalmazásában lévő dolgozók – közölte a kártya menedzsere hétfőn.
A lehetőség mintegy ezer embert érint, a kártyák osztása már megkezdődött. Petneházy Gábor elmondta, hogy a jelenleg több mint 30 helyi és környékbeli elfogadóhelyen használható Cegléd-kártyát (tudomása szerint Pest megyében egyedüliként) március közepén „indították útjára”. Eddig körülbelül 300-an vásárolták meg az évi 1200 forintba kerülő kártyát, melynek segítségével egyebek mellett 30 százalékkal olcsóbban válthatnak napi belépőt a városi termálfürdőbe, de egészségmegőrző centrum, étterem, mobilszolgáltató viszonteladója, autóalkatrész-bolt, gyógyszertár és több más szolgáltató is található az engedményt adók között.
A kedvezményt nyújtó vállalkozások száma a közeljövőben jelentősen bővülni fog, mint ahogy tervezik a kártya felhasználási módjának bővítését is. A későbbiekben akár hivatali beléptetésre, okmányirodai ügyfél-azonosításra vagy parkolásra is alkalmas lesz a chipes plasztik lap – fűzte hozzá a menedzser. A bővítések sorába illeszkedik, hogy a ceglédi közalkalmazottak és köztisztviselők ingyen juthatnak hozzá a kártyához. A körülbelül ezer új kártya gyártása folyamatos, s az osztás is megkezdődött. A költségeket az önkormányzat állja – mondta Petneházy Gábor.
Az előállítással foglalkozó, a Ceglédi Kistérségi Társuláshoz tartozó Tourinform iroda turisztikai referense, Váróczi Péter azt közölte: a Cegléd-kártya a kedvezményt nyújtó vállalkozóknak és az igénybe vevőknek egyaránt előnyös; az előbbiek ingyen reklámot kapnak a város honlapján és a helyi médiában, míg az utóbbiak számára a kártyahasználattal elérhető éves megtakarítás lényegesen több lehet, mint a kártya 1200 forintos ára – közli az MTI.
(
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >