Call Center díjat alapított a GfK Hungária

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 06. 00:00

Top 10 Call Center díjat alapított a GfK Hungária. A nemzetközi tapasztalatok alapján létrehozott díjat a szolgáltató vevő- és ügyfélszolgálatok, ún. call centerek nyerhetik el.

A jövőben évente megrendezésre kerülő versenyen a szolgáltatók ágazatonként mérettethetik meg magukat. Az egyes ágazatokon belül az általános ügyfélkezelés mellett a problémamegoldást, illetve a telefonos értékesítést, az ún. telemarketing tevékenységet is értékelik majd. A jó teljesítményt elért call centerek egy éven keresztül viselhetik a „Minősített Call Center” címet, míg az ágazatok legjobbjai a „Kiváló Call Center” címmel büszkélkedhetnek majd.
A lakossági viszonylatban szolgáltató vevő- és ügyfélszolgálatok, ún. call centerek összehasonlítását vállalta fel a GfK Hungária Piackutató Intézet, amikor nemzetközi tapasztalatokra alapozva létrehozta a Top 10 Call Center díjat. A komoly szakmai érdeklődés közepette szerveződő verseny lehetőséget teremt a szolgáltatóknak arra, hogy szakmai szempontok alapján, hiteles mérés keretében méretessék meg magukat.
A GfK Hungária a Humán Erőforrás Alapítvány és a Magyar Marketing Szövetség szakmai támogatásával a piackutatás egyik speciális ága, a Mystery Calling, az ún. próbahívás metodikájának segítségével méri össze a résztvevő cégeket.
Az évente megrendezésre kerülő versenyen a szolgáltatók ágazatokra bontva szerepelnek, így például külön kategóriában mérkőzhetnek meg a pénzügyi szektor szereplői, a köz- és telekommunikációs szolgáltatók, illetve külön indulhatnak a kereskedelmi cégek vevőszolgálatai. Az egyes ágazatokon belül az általános ügyfélkezelés mellett a problémamegoldást, illetve a telefonos értékesítést, az ún. telemarketing tevékenységet is értékelik majd.
A jó teljesítményt elért call centerek egy éven keresztül viselhetik a „Minősített Call Center” címet, míg az ágazatok legjobbjai a „Kiváló Call Center” címmel büszkélkedhetnek majd. Emellett minden résztvevő részletes és testreszabott elemzést kap majd saját teljesítményéről, ügyfélszolgálatáról.




Kapcsolódó cikkeink