Bye bye cukor – amikor édes a búcsú
A szénsavas üdítőital szegmensben az aktuális trendek egyértelműen a csökkentett cukortartalmú termékek fejlesztésének irányába mutatnak. A hazai gyártók jelentős kihívásokkal néznek szembe, hiszen amellett, hogy vállalásuk szerint a jövő év végére 50%-kal kell csökkenteniük termékeik átlagos cukor- és kalóriatartalmát, csomagolás tekintetében is szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük.
Az elmúlt időszakban – a nagy alkoholmentes szomjoltó kategóriákhoz hasonlóan – a szénsavas üdítőitalok piaca is növekedést mutatott. 2018-ban az ágazat összesen mintegy 950 millió liter szénsavas üdítőitalt értékesített – beleértve az ízesített vizeket és a jegesteát is –, ami az összes alkoholmentes ital több mint 38%-a.
Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára elmondja, hogy a külső világpiaci hatások közül ebben a szektorban is a körforgásos gazdaságról, illetve az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós jogszabályok által előírt kötelezettségek a legjelentősebbek, amelyekre a szénsavas üdítőital ágazatnak is fel kell készülni a megadott határidőkig.
Véleménye szerint a hazai szabályozásra – ugyanúgy, mint a többi alkoholmentes ital esetében – az ezekre a termékekre kivetett, indokolatlan magas különadók vannak erőteljes hatással. Ezek közül legjelentősebb a népegészségügyi termékadó (NETA).
– Az elmúlt években ennek a termékkörnek az előállítását is nagymértékben befolyásolta az ágazat cukorcsökkentési kezdeményezése. A hazai gyártók számos intézkedést tettek e tekintetben: termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével csökkentették üdítőitalaik cukor- és kalóriatartalmát, valamint bővítették kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és kalóriamentes termékek arányát – avat be Bikfalvi Istvánné.
Az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként 2010 és 2018 között ezen termékek átlagos cukor- és kalóriatartalma 43%-kal csökkent, ugyanezen időszakban a csökkentett kalóriatartalmú és kalóriamentes italok aránya 23%-ról 56%-ra emelkedett. Az ágazat szereplői vállalták, hogy 2020 év végére termékeik átlagos cukor- és kalóriatartalmát 50%-kal csökkentik.
– Bár az elmúlt időszakban (az egész élelmiszeriparra jellemzően) a szénsavas üdítőital ágazat is kevés támogatási forráshoz jutott, termelési színvonala világszínvonalú, a nagy nemzetközi cégek technológiai színvonalához a hazai cégek is felzárkóztak – hangsúlyozza a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára.
A szénsavas üdítőital ágazat előtt álló kihívásokat (a többi alkoholmentes italt előállító ágazathoz hasonlóan) a cukorcsökkentés és a csomagolással kapcsolatos problémák jelentik. Mindezek mellett itt is jelentős feladat a PET-palackok szelektív gyűjtésének és hasznosításának az ösztönzése, valamint a megvalósítása.
– A cukorcsökkentés már folyamatban van, egyre nagyobb választékban kerülnek az alacsony cukortartalmú és a cukormentes termékek az üzletekbe, de ezeket el kell fogadtatni, meg kell szerettetni a fogyasztókkal. A vásárlókat tájékoztatni kell az egészséges életmód feltételeiről, ami nem csupán arra irányul, hogy milyen élelmiszert fogyasszanak, hanem legalább akkora jelentősége van az elegendő testmozgásnak. Ezért a szénsavas üdítőitalt előállító cégek rendszeresen támogatnak tömegsportrendezvényeket is. //
Kapcsolódó cikkeink
Palack visszaváltás 2025: így működik a rendszer Magyarországon
A palack visszaváltási rendszer 2025-ben is lehetőséget biztosít a fogyasztóknak,…
Tovább olvasom >Ocado: a közösségi média pörgeti a fehérjedús élelmiszerek iránti keresletet
A közösségi média trendek és a fogyasztók ultrafeldolgozott élelmiszerektől való…
Tovább olvasom >Queen szénsavas üdítőital-termékcsalád
A megújult Queen szénsavas üdítőital-termékcsalád kizárólag cukorral készül, 0% édesítőszert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >Linamar és Gallicoop vezeti továbbra is a Békés vármegyei TOP100 vállalati listát
Továbbra is a Linamar Hungary Zrt. és a Gallicoop Zrt.…
Tovább olvasom >