Fellép az Amazon az orvosi maszkok túlárazása ellen
Az Amazon bejelentette, hogy az oldalon külön vizsgálni fogják azokat a kereskedőket, akik orvosi maszkokat árulnak és lépéseket fognak tenni azok ellen, akik megemelik az orvosi maszkok árát – olvasható az origo-n.
Az Amazon felhívta a kereskedők figyelmét arra, hogy mindenkinek be kell tartania a Fair Pricing Policy-t, tehát senki nem kezdhet el irreális árakat szabni az orvosi maszkokra, hiszen ez a céges szabályozásba ütközik, de emellett morálisan is megkérdőjelezhető.
A koronavírus miatt az utóbbi időben világszerte, így a legtöbb e-kereskedelmi oldalon is megugrott az orvosi maszkok ára részben a túlkereslet miatt, részben viszont azon kereskedők miatt, akik gyors profitot szeretnének elérni egy globális járvány révén.
A Wired hírportál beszámolója szerint a legnépszerűbb orvosi maszkok ára rövid idő alatt a háromszorosára nőtt. A kategória bestsellere, a Kidirt által gyártott maszkok jelenleg 14,99 dolláros áron kelnek el (100 darabos csomag), ez viszont négyszerese annak, mint amennyibe néhány hete kerültek.
Az Amazon már figyelmeztetett néhány eladót az árazással kapcsolatban, azonban eddig konkrét lépéseket nem tett. Ennek ellenére a jövőben elképzelhető, hogy aki többszöri figyelmeztetés után sem hagy fel a szabályellenes gyakorlattal, azt kitiltják az oldalról. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Európában toboroz piacterére kereskedőket a Walmart
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amazon: csökkenhet az irodai dolgozók létszáma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amazon: 1000 amerikai városban elérhető a romlandó élelmiszerek aznapi házhoz szállítása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >