Budvar sörgyár – Növekvő eladások, csökkenő nyereség
Fennállása óta a tavalyi év volt a második legjobb a cseh Budvar sörgyár számára az értékesítést tekintve, profitja viszont visszaesett az előállítási költségek növekedése miatt.
A bevétel 1,6 százalékkal 2,34 milliárd koronára emelkedett, miközben az adó előtti eredmény 30 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly a Budvar 1,312 millió hektoliter sört termelt, 4,75 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben a cseh söripar összességében 0,5 százalékkal visszafogta termelését. Ez tette lehetővé, hogy a Budvar 6,3 százalékról 6,6 százalékra növelte piaci részesedését a belföldi piacon, ahol 1-2 százalék közötti mértékben csökkent tavaly a fogyasztás.
Csehországban 731 ezer hektoliter Budvar sör fogyott, legnagyobb része exportra ment. A Budvar 55 országba exportált tavaly, főként Európába, de még Amerikában is 15 százalékkal növelte eladásait, ott, ahol a cseh sörgyár sok évtizede jogi harcot vív az Anheuser-Busch söripari csoporttal a Budweiser és a Bud márkanevek használatáért. Az első, 1911-ben aláírt egyezség szerint az Anheuser-Busch a Budweiser nevet csak Észak-Amerikában használhatná.
Az amerikai cég a világ nagy részén azonban még mindig használja ezeket a márkaneveket, bár a cseh vállalat már több országban megnyerte a névhasználati pert.
Csehországban a Budejovicky Budvar az első számú sörexportőr, a második a Plzensky Prazdroj, majd a Heineken és a Staropramen következik – írja a ProfitLine.hu.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
