Budapestre jön a vetőmag szakma
Budapest ad otthont 2017 májusában a Nemzetközi Vetőmag Szövetség világkongresszusának, az előkészítő munka már meg is megkezdődött ezekben a hetekben. Takács Géza, a magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: az ágazat legnagyobb seregszemléjére csaknem kétezer szakember érkezik a világ minden tájáról.
– A vetőmag ágazat legnagyobb eseményének lesz házigazdája nem egészen két év múlva Budapest – mondta Takács Géza. – Az eseményen, amelyet idén Lengyelországban – Krakkóban – tartottak, jövőre pedig Uruguayban rendeznek, a világ minden részéről részt vesznek a vetőmagágazatban érdekelt szervezetek és vállalkozások vezetői. Mivel a 2016-os konferencia Dél-Amerikában lesz, így a tapasztalatok szerint az európai cégek vezetői inkább a budapesti találkozóra érkeznek majd nagyobb számban. A hatnapos konferencia a szakmai előadások mellett kiváló kapcsolatépítési lehetőséget is jelent a résztvevők számára.
Az előrejelzések szerint csaknem 2 ezer vendég érkezik a magyar fővárosba. A rendezvények lebonyolítása, a tömegközlekedés megszervezése és a szállás is komoly előkészítést igényel, ezért a hazai szövetségen belül külön bizottság foglalkozik áprilistól ezzel a feladattal Pavelka Árpád elnökségi tag vezetésével.
Polgár Gábor ügyvezető igazgató hozzátette: a májusi krakkói kongresszuson meghatározták az elkövetkező közös munka menetrendjét. A szervezés elkezdése már most azért is fontos, hogy jövő év elejére már a rendezvény fontosabb elemei – helyszín, program, időpontok – véglegesek legyen.
Magyarország a Nemzetközi Vetőmag Szövetség jogelődjének megalakulása, azaz 1938 óta tagország. 2008-ban Siófokon rendezték a kelet-európai vetőmaghálózat konferenciáját, az Európai Vetőmag Szövetség pedig 2011-ben Magyarországon tartotta kongresszusát. A 2017-es világkonferencia az eddigi legnagyobb nemzetközi rendezvény, amelynek hazánk lesz a helyszíne.
A magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 817 tagja van. Az exportorientált ágazat szereplői nagyságrendileg éves szinten 100 milliárdos forint árbevételt realizálnak. Magyarország Franciaország, Hollandia, az Egyesült Államok, Németország és Chile után a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A szektorban tevékenykedő vállalkozások évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő.
Kapcsolódó cikkeink
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >Újabb településen erősítette meg a hatóság a kiskérődzők pestise betegséget
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >Az IKEA új Mobil Átvételi Pontjai közelebb hozzák az otthon kényelmét
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók…
Tovább olvasom >A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >