Budapesti Víz Világtalálkozó 2019
A szemünk láttára bontakozik ki a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz drámája, ez valójában „az emberiség drámája, a mi felelőtlenségünk logikus következménye” – mondta Áder János köztársasági elnök a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 megnyitóján, kedden Budapesten.
Az államfő kiemelte: a mostani budapesti találkozón azért gyűltek össze, mert szeretnék megelőzni az élelmiszer-ellátás biztonságát veszélyeztető, az energiatermelést ellehetetlenítő, a városok fejlődését akadályozó, a gazdaság kiszámítható működését lehetetlenné tévő, az embereknek súlyos egészségügyi gondokat okozó vízválságot. Hangsúlyozta: a kérdés az, miként lehet megelőzni a válságot ott, ahol erre még van lehetőség, és hogyan lehet alkalmazkodni ott, ahol a vízválság már beköszöntött.
Az államfő a Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából tartott közös sajtótájékoztatót Gadzsendra Szingh Sekavat indiai vízgazdálkodási miniszterrel. Mindaz, amiről hat éve, az első Budapesti Víz Világtalálkozón fenyegető jövőképként beszéltek, mára valósággá vált, a világ sok régiójában vízválsággal kell szembesülni – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten. Kitért arra, hogy India megjeleníti a víz mindhárom drámáját, vagyis a kevés, a sok és a szennyezett víz problémáját. Egyszerre lehet beszélni aszályos és árvíz által gyakran sújtott területekről, és ez jó néhány országra igaz. Viszont, ha India sikeres lesz a helyzet kezelésében, az nemcsak példát, reményt ad más országoknak, hanem olyan modellt is nyújt, amelyet alkalmazni lehet hasonló helyzetű országokban – vélekedett.
A köztársasági elnök elmondta: az esetek nagy részében van technológia a problémák megoldására, és bár egy részük megvalósítása időigényes, ha sosem vágnak bele, újabb és újabb katasztrófák adódhatnak. A megelőzésre fordított összegek sokszorosan megtérülnek – majd hozzátette: politikai döntés is kell a változáshoz, jelentősen át kell csoportosítani a forrásokat, pluszforrásokat kell biztosítani a vízhelyzet kezeléséhez.
Az indiai vízgazdálkodási miniszter kiemelte: egyre aggasztóbb a helyzet, ezért mindenkinek össze kell fogni, a kormányoknak, a tudósoknak, az üzleti világnak és a civileknek, hogy megpróbálják leküzdeni ezt a komoly fenyegetést. Mint mondta, India nagy ország, rendkívül összetett éghajlattal, és minden vízzel kapcsolatos problémával szembesül. Gadzsendra Szingh Sekavat elengedhetetlennek nevezte a társdalom bevonását, felelősségtudatának növelését, emellett pedig – közölte – a kormányoknak is meg kell tenniük minden tőlük telhetőt a vízgazdálkodási problémák kezelésére. Fontos szempontként értékelte a víz összegyűjtését, körültekintő felhasználását, újrahasznosítását és hatékonyabb felhasználását.
Kapcsolódó cikkeink
Tízből négy magyar háztartásban van mosogatógép – mégis pazaroljuk a vizet
Friss kutatások szerint a mosogatógép ma már a magyar háztartások…
Tovább olvasom >A Balaton mint ivóvizbázis kincs
A Balaton mint ivóvízbázis olyan kincs, amelyre több tízezer ember…
Tovább olvasom >Soha nem látott válságban a magyar meggy: luxuscikké válhat a gyümölcs
Történelmi mélypontra került a magyar gyümölcspiac, különösen a meggyágazat, amelyet…
Tovább olvasom >További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >