Budapesten terjeszkedik a Prima Pék Kft
Újabb üzletek nyitását tervezi a budapesti üzlethálózatot működtető, magyar tulajdonú Príma Pék Kft. – mondta az [origo]-nak interjújában a félmilliárdos gyárberuházásba kezdő cég vezetője, Tóth János.
A Príma Pék Kft. pár hete új üzem létrehozását jelentette be. Jelenleg két helyen folyik a gyártás, a fagyasztott pékáruk a Szent István körúti egységben, a frissen sütött termékek, köztük a kenyerek Pesthidegkúton. A kereslet miatt kapacitáshiány lépett fel, ezért van szükség az új gyár létrehozására. A gyárberuházáshoz a cég százmillió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást kap, az uniós támogatás feletti rész 30 százalékos önerőből, a fennmaradó beruházási érték pedig banki finanszírozásból áll össze.
Bár a lakosság pénzügyi helyzete gyenge, a cég mégis látványos növekedést ért el az elmúlt években, 2008-ban 543, 2009-ben 646, tavaly pedig 777 millió forint árbevétele volt. Ezt Tóth János az értékesítési hálózat folyamatosan bővítésével magyarázta, míg az egy boltra eső fogyasztásnál érzékelték a gazdasági környezet romlását, a minimális forgalomvisszaesést.
A Príma Pék Kft. a 150 forint alatti kenyérrel nem kíván versenyezni, termékei ugyan drágábbak, de minőségben magasan verik az előbbi kategóriát, így a kereslet is adott – mondta el Tóth János.
A cégnek csak Budapesten vannak üzletei, s bár tervben van a terjeszkedés, elsősorban továbbra is Budapest a célpont. A sütőiparban ugyanis nehéz nagy távolságokat áthidalva friss pékárut biztosítani. Budapesten a jelenlegi tizenkilenc bolt mellé további hat-tíz egység megnyitása van napirenden középtávon – írja az [origo].
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >