Budapesten is elstartolt a Régiók Kincsei program
Mostantól már nemcsak az ország hat régiójában, de Budapesten is elérhetővé váltak a hazai kisvállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék kiváló minőségű magyar termékei, amelyek a Régiók Kincsei program keretében kerülnek a SPAR Magyarország üzleteinek polcaira.

hidegen sajtolt olajoktól kezdve a kézműves sörökön, borokon át a különböző befőttekig, savanyúságokig, tejtermékekig, tésztákig és kekszekig, 86 beszállító több mint 400 terméke kapható
„A Régiók Kincsei kezdeményezés 2021-es elindulásakor az volt a célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a hazai kistermelőket és a magyar vásárlókat. Ennek érdekében biztosítottunk piacra jutási lehetőséget azoknak a családi vállalkozásoknak, amelyek a SPAR Magyarország adott régiós központjainak néhány tíz kilométeres körzetéből, a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudták folyamatosan beszállítani magas minőségű termékeiket. Az elmúlt két év visszajelzései azt igazolták, hogy a vásárlók megkedvelték ezeket az egyedi, jellemzően kis szériában készülő élelmiszereket, a vállalkozásoknak pedig lehetőséget teremtettünk arra, hogy ne csak a kistermelői piacokon, hanem Magyarország egyik legnagyobb hazai üzletláncának partnereként, szélesebb közönség elé kerülve mutathassák be az általuk előállított termékeket. A kezdeményezésünk többeknek abban is segítséget nyújtott, hogy a közös munka során, valamint a mentor-programunkkal megszerzett plusz tudásuk és tapasztalatuk révén akár külföldi piacokat is elérjenek. Örömmel jelenthetjük be, hogy a Régiók Kincsei hálózat Budapesttel bővült ki, s lett teljes”
– mondta Maczelka Márk a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A hidegen sajtolt olajoktól kezdve a kézműves sörökön, borokon át a különböző befőttekig, savanyúságokig, tejtermékekig, tésztákig és kekszekig, 86 beszállító több mint 400 terméke kapható – folyamatosan megújuló választékkal – az ország különböző régióiban a program keretén belül. Ezek közül 12 partner 56 árucikke képezi a budapesti régió állandó választékát, mely a főváros és környékének 13 SPAR szupermarketében és 7 INTERSPAR hipermarketében érhető el.
A Régiók Kincsei program – amelyet az áruházakban leginkább a „piros alma” logóval ellátott termékekről ismerhetnek fel a vásárlók – 2021-ben indult, és elsőként a székesfehérvári, majd a zalaegerszegi és a hódmezővásárhelyi régió csatlakozott a kezdeményezéshez. Egy évvel később, 2022-ben pedig a pécsi, a nyíregyházi és a győri régióval bővült a hálózat. A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban résztvevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások.
A Régiók Kincsei program részleteiről bővebb információ a következő linken érhető el: https://www.spar.hu/
Kapcsolódó cikkeink
INTERSPAR – stabilitás és minőség 30 éve
Az INTERSPAR 30 éves jubileuma nem csupán egy ünnep, hanem…
Tovább olvasom >Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >