Budapest egyéves élelmiszer-pazarlásával megegyező mennyiségű élelmiszert mentett meg a Tesco áruházaiból
Nemrég adta át a Tesco az Élelmiszerbanknak a 100 milliomodik adag ételt jelképező mentett élelmiszert, így ünnepelve a szeptember 29-i élelmiszer-pazarlás elleni világnapot. Az áruházlánc 2014 óta az egyesülettel, illetve 2023 óta az Ökumenikus Segélyszervezettel stratégiai partnerségben működteti élelmiszermentő programját, hogy az áruházaiban megmaradt, de még fogyasztható termékeket a rászorulóknak adományozza. Az egy évtized alatt jótékony célra felajánlott élelmiszerek mennyisége megfelel annak, amit a fővárosban egy év alatt fölöslegesen dobnak ki a kukába. A Tesco 2017 óta évente önkéntesen beszámol a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségéről, amelyet az ENSZ 12.3-as Fenntartható Fejlődési Céljával összhangban már 74 százalékkal csökkentett, hozzájárulva az élelmiszer-pazarlás 2030-ig történő megfelezéséhez.
2014 óta 100 millió adag étel került a Tesco üzletekből a nélkülözőkhöz. A napi szintű folyamat keretében a Tesco áruházaiban megmaradt, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek rászorulókhoz kerülnek. 10 év alatt így annyi adomány talált gazdára, mint amennyi Budapest lakosainak együttes éves felesleges, vagyis elviekben megelőzhető élelmiszer-hulladéka. Azaz a Tesco mintegy 1 millió 680 ezer ember egyéves élelmiszer-pazarlását „írta jóvá” az elmúlt évtizedben.
„Elsődleges célunk, hogy az élelmiszer-felesleg mennyiségét szorítsuk vissza, amennyire csak lehetséges. Ehhez fejlett forgalom-előrejelző és rendelési eljárásokat, illetve a közeli lejárati idejű termékekre beállított árkedvezményrendszert használunk. Ha az élelmiszert nem tudjuk értékesíteni, elsősorban karitatív szervezeteknek, köztük például az Ökumenikus Segélyszervezetnek vagy a Magyar Élelmiszerban Egyesület segítségével helyi közösségeknek, állami fenntartású, civil, egyházi, önkormányzati szervezeteknek adjuk tovább. A maradékot pedig állatmenhelyeknek adományozzuk, illetve biogázüzemben hasznosítjuk. Csak az ezután megmaradó termékek válnak hulladékká. Büszkék vagyunk rá, hogy legutóbbi jelentésünk szerint az üzleteinkben forgalmazott élelmiszer mennyiségének csupán 0,67 százaléka került hulladéklerakókba. Jó gyakorlatainkkal pedig nemcsak az áruházaink környékén élő nehéz helyzetben lévő embereknek tudunk segíteni, de egyúttal a károsanyag-kibocsátásunkat is csökkentjük: a 2016/17-es pénzügyi év óta több mint 120 ezer tonnával”
– mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.
A Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet mellett tavaly óta a Munchcsal is együttműködik, hogy minél több üzletéből tudja eljuttatni az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszereket azoknak, akiknek másképp nem kerülne elegendő étel az asztalukra. A Tesco továbbá – a kiskereskedelmi láncok közül egyedüliként – évek óta önkéntesen közzéteszi a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, amelyet a bázisévhez képest már 74 százalékkal csökkentett, ezzel is hozzájárulva az ENSZ által kitűzött célhoz, az élelmiszer-pazarlás megfelezéséhez 2030-ig.
Kapcsolódó cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >8 millió palack szeszesital és 225 visszaváltó automata várja a vásárlókat
8 millió palack, illetve doboz alkoholos itallal készült a Tesco…
Tovább olvasom >Átadták a Tesco új 100 ezer négyzetméteres magyarországi logisztikai központját
November 27-én ünnepélyes keretek között adta át a CTP Magyarország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >