Budapest Borfesztivál: az egri borvidék lesz a középpontban
Az egri borvidék borászai és borai, valamint a helyi gasztronómia és kultúra áll az középpontjában az idei Budapest Borfesztiválnak, amelyet szeptember 5. és 9. között rendeznek a budai Várban.

Az Egri Bor Most kezdeményezés keretében a borkóstolás mellett számos egyéb programon ismerhetik meg az érdeklődők az Egri borvidéket – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
A Boregyetem előadás- és kóstolósorozata minden évben egy aktuális témát érint, idén a nemrég alakult Egri Borműhely tagjai tartanak előadásokat. Szeptember 2-án a MOM Kulturális Központban az érdeklődők megismerkedhetnek az egri csillagokkal és bikavérekkel és azok szabályozásával. Emellett a régió természeti adottságai, a szőlőfajták, a házasítások szerepe, az elmúlt évek kihívásai és az arra adott válaszok is terítékre kerülnek, tíz bor kóstolása közben.
Az idei Borfesztiválra standdal települ ki a Dula Pincészet, az Egri Korona Borház, a Juhász Testvérek Pincészete, az Ostoros és Soltész Családi Pincészet, a Petrény Winery, a Thummerer Pince és a Tóth Ferenc Pincészet. Az érdeklődők változatos stílusú borokat kóstolhatnak: a könnyed fehérektől kezdve a testes vörösekig.
A Pár Borpár nevű szakmai kóstolóprogram interaktív módon közvetít ismereteket a borokról és borkészítésről, míg a Nébih Borkvíz Bár sátrában számtalan érdekes, borral és az egri borvidékkel kapcsolatos játék várja az érdeklődőket, a Savoyai színpadon pedig előadást tartanak.
A Budapest Borfesztivál és a Máltai Szeretetszolgálat közösen rendezi meg szeptember 12-én a jótékonysági borárverést. A pincészetek által felajánlott palackokra cégek és magánszemélyek egyaránt licitálhatnak. A befolyt összegből a Máltai Szeretetszolgálat tiszaburai varrodáját támogatják. Az eseményre az Egri Borműhely tagjai egy válogatást ajánlottak fel egri bikavérekből és csillagokból, a csomagban több évjáratból találhatóak különleges, limitált számú tételek, magnum és dupla magnum palackok. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Európai uniós oltalomban részesült az Etyeki Pezsgő és a Füred elnevezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos Hegybírói Konferenciát tartottak Cserkeszőlőn – fókuszban a hegyközségi rendszer és a borászati adminisztráció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fedezd fel az örökséget, ízleld meg a jövőt – Olasz borok a Winelovers Wine Awardson, az Italian Trade Agency szervezésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Alimentaria+Hostelco 2026: rekord nemzetközi részvétel várható Barcelonában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont Európa legnagyobb közlekedéskutatási eseményének – érkezik a Transport Research Arena 2026
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
