Budapest Bank: nő a beruházási kedv a mezőgazdaságban
Tovább nőhetnek a mezőgazdasági beruházások idén: a tavalyi 23 százalék után idén a cégek 35 százaléka növelné beruházásainak összértékét, átlagosan a duplájára – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített agrárgazdasági kutatásból.
A GfK Hungária Piackutató Intézet országosan reprezentatív, 50 millió forint árbevétel feletti mezőgazdasági vállalkozások megkérdezésével készített felmérése szerint tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70 százaléka hajtott végre beruházást, és az előző évhez képest jelentősen nőtt azok aránya, akik technológiai fejlesztést terveznek a következő 12 hónapban, a megkérdezettek 60 százaléka.
A korszerűsítést tervezők körében a leggyakoribb cél 82 százalék számára a mezőgazdasági gépvásárlás, ezt követi 35 százalékkal a mezőgazdasági épületek felújítása, 24 százalékkal az új technológiai eljárás bevezetése és 22 százalékkal az energiahatékonysági beruházás.
A magyar gazdák hangulatát, várakozásait 2015 óta mérő index plusz 5 ponton áll, a tavalyinál 3 ponttal magasabban, ennek alapján az agrárszektorban enyhe, de növekvő optimizmus tapasztalható.
A bank szakértői szerint az igazi beruházási boom 2018-2019-re várható, mivel jelenleg a kiértékelése zajlik azoknak a pályázatoknak, amelyekre a gazdák a leginkább támaszkodnak fejlesztéseik során.
Az ágazat finanszírozási szerkezetében egyre növekvő szerepet kapnak a banki termékek: tavaly óta 10 százalékponttal nőtt a bankhitel és a pénzügyi lízing szerepe mind a működésfinanszírozás, mind a beruházás-finanszírozás terén. A saját forrás aránya nagyjából 55 százalék, a banki termékeké a működésfinanszírozásban 17 százalék, a beruházásoknál 26 százalék.
Megállapították azt is, hogy továbbra is komoly kihívást jelent az agráriumban a munkaerőhiány, a megkérdezett vállalkozások 74 százaléka leginkább a betanított munkaerőt hiányolja, de 71 százalék szerint a középfokú végzettségű és 42 százalék szerint a felsőfokú végzettségű szakemberekből sincs elég. Ezen a problémán a cégek nagy része a diákoknak biztosított gyakorlati helyekkel vagy képzések támogatásával, esetleg saját képzés indításával segít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >