Budapest Bank: folytatódhat a beruházások növekedése a mezőgazdaságban
A magyar agrárvállalkozók kétharmada támogatások nélkül is fejlesztette gazdaságát az elmúlt évben, harmaduk pedig idén tovább növeli a beruházásokra fordított összeget – derült ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
A Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által készített – május 17. és június 5. között végzett – reprezentatív kutatás szerint a mezőgazdaságban óvatos optimizmus uralkodik, ami leginkább az erős beruházási hajlandóságban mutatkozik meg és a rendelkezésre álló forrásoknak valamint az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően tavaly óta magas szinten stabilizálódott.
A felmérés szerint a kapacitásbővítés helyett inkább a modernizációra koncentrálhatnak a mezőgazdaságban: 42 százalék tervezi, hogy elkezdi használni vagy tovább bővíti a már alkalmazott precíziós technológiai elemeket. A bank szakértői szerint ez részben választ adhat a mezőgazdaságot is érintő kihívásokra, amelyeket a foglalkoztatottság magas szintje jelent, ezen kívül lehetőséget teremt a magasan kvalifikált, fiatal munkaerő bevonzására is.
A megkérdezettek 67 százaléka hajtott végre beruházást tavaly, ami a két évvel korábbihoz képest 17 százalékpontos emelkedés. Az 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező gazdaságok kiemelkedően aktívak voltak, közülük közel 90 százalék kezdett valamilyen fejlesztésbe, ugyanakkor 80 százalékos beruházási aktivitást mértek a vegyes gazdaságokban és az 500 állatnál többet tartó vállalkozásoknál.
A felmérés szerint technológia fejlesztést 64 százalékban terveznek a gazdálkodók, közel kétszer annyian, mint két évvel ezelőtt.
A tavalyi eredményekhez képest valamelyest nőtt a bankhitel vagy lízing segítségével megvalósuló beruházások aránya. A fejlesztéseket 60 százalékban saját, 30 százalékban banki forrásból hajtják végre a vállalkozások. A bankhitelek arányát a finanszírozási mixben az agrárcégek 20 százaléka növelné a következő 12 hónapban, lízingfinanszírozást pedig 15 százalékkal többen vennének igénybe – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >