Budapest Airport: rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalom Budapesten
Rekord mértékben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi áru forgalma, ahol folytatódnak a már bejelentett kapacitásbővítő beruházások – közölte csütörtökön a Budapest Airport az MTI-vel.
René Droese, a Budapest Airport cargo- és ingatlangazdálkodási igazgatója a közleményben kifejtette, csak az első hét hónapban 72 ezer tonna áru fordult meg a repülőtéren, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Hangsúlyozta, hogy a repülőtéren folytatódnak a BUD 2020 50 milliárd forintos fejlesztési tervének beruházásai, köztük a Cargo City logisztikai központ építése, amely jövőre indul. Ennek köszönhetően több mint duplájára, akár évi 250 000 tonna emelkedhet a repülőtér áruforgalmat bonyolító kapacitása.
A Budapest Airport közleményében kitért arra, hogy a közelmúltban vehette birtokba új árukezelő központját a TNT és a DHL is, mindkét integrátor naponta közlekedik a cégek központjai, illetve Budapest között teherszállító repülőgépekkel. A DHL Express 6 ezer négyzetméteres raktárat és szortírozót, valamint egy 2400 négyzetméteres irodaházat épített fel a repülőtéren, a TNT pedig 5 ezer négyzetméteres raktárat és 3 ezer négyzetméteres irodaépületet vehetett birtokba.
Csak ez a két beruházás 600 újabb munkahelyet jelentett a repülőtéren, amely a mintegy 12 000 dolgozójával a legnagyobb munkáltató a dél-pesti régióban – írták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >Feszült a légkör Ferihegyen: sztrájk fenyeget a nyári csúcs előtt
Több légiközlekedési szakszervezet és a Budapest Airport között éles konfliktus…
Tovább olvasom >Új csúcsok az utas- és áruforgalomban: Magyarország rekordot döntött a légi közlekedésben 2024-ben
A légi szállítás 2024-ben látványos növekedést produkált Magyarországon. A hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >