Budapest Airport: folyamatosan nő az utasok száma
Folyamatosan nő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfordulók száma, júliusban már 300 ezren utaztak repülővel, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak – közölte Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag leállt a forgalom a repülőtéren, áprilisban a 10 ezret sem érte el az utasok száma. A repülés azonban biztonságos, és a forgalom növekedése is azt mutatja, hogy kezd visszatérni az emberek bizalma – mondta.
Ismertette, hogy a biztonságért a repülőtéren több intézkedést hoztak: plexiket helyeztek ki, a zöld, sárga és piros országokból érkezőket külön kezelik, nem találkoznak egymással, és átmenetileg felfüggesztették a beléptetőkapukat is, helyette repülőtéri rendőrök igazoltatnak.
Ezek miatt pár perccel lassabb a beléptetés, és sorok alakulhatnak ki, ha egyszerre több repülőgép érkezik veszélyeztetett országból, de felkészülten kezelik a helyzetet – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Utas- és cargoforgalmi rekord a Budapest Airporton
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordforgalom után nyári bónuszt fizet dolgozóinak a Budapest Airport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közös pályán a reptér és a fuvaróriás: multimodális nagyhatalommá válna Magyarország
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Túl a kenyéren – Globális frontvonalak az alapélelmiszer-piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pink kürtőskalácsokkal és desszertekkel nyit a 12. Kürtőskalács Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisüzemi söreink
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >