Budai Gyula: a kormány megoldja a húságazat problémáit
A húságazatot érintő kérdésekről egyeztetett Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerdán a felsőzsolcai Sajó-hús Kft.-ben, ahol azt mondta, a kormány vállalta, hogy megoldja a húsipar problémáját.
A politikus úgy fogalmazott: az ágazat problémája kezelhető, a megoldás azonban mindenki számára más és más lesz, más a megoldás Gyulán, Pápán, Kaposváron és más Felsőzsolcán.
Vannak üzemek, amelyek még talpon vannak, és vannak olyanok, amelyeknek segítséget kell nyújtani – tette hozzá, megjegyezve: a segítségnyújtás két részből áll, az értékesítési problémák megoldása a cél, illetve a folyamatos forráshiány kezelése.
Közölte, a Magyar Fejlesztési Bank megnyitotta csaknem 15 milliárd forintos forgóeszköz-hitelkeretét, amelyre már lehet pályázni, a kormány által elfogadott sertésstratégia pénzügyi kerete pedig az idén 2,6 milliárd forint. Ez egyrészt marketing célra fordítható, másrészt pedig a feketegazdaságot visszaszorító forráslehetőséget jelent az ágazat szereplőinek.
Emlékeztetett arra, hogy április elsejétől „indul a fordított áfa az élő és a félsertés tekintetében, amitől jelentős eredményeket remél a kormány”. Elmondta, a feketegazdaság mintegy 40-50 milliárd forintot von ki az ágazatból, a fordított áfának köszönhetően ez reményeik szerint visszaszorul majd.
Budai Gyula hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett az iránt, hogy hozzájáruljon a húsipari szektorban a foglalkoztatási szint fenntartásához, javításához. Felsőzsolcán, a Sajó-húsnál közvetlenül hatvanegy ember munkájáról van szó, közvetve azonban ennek többszöröséről – tette hozzá.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke azt mondta: a húságazat talpra állításához minden lehetőséget megragadnak. Abból a mélyből, ahová az ágazat jutott, csak egy komplex ágazati stratégiával lehet kijönni, „az a meggyőződésem, hogy ez a stratégia kész”. Ennek pedig a nemzeti tenyésztési program, teljes körű technológiai fejlesztés és professzionális takarmányintegráció az alapja – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >