Brutális a drágulás – de vajon meddig tarthat még?
Már néhány hónapja megindultak a találgatások elemzői és szakértői berkekben, hogy vajon elindulhatott-e egy új árupiaci szuperciklus, amely tartósan magasabb nyersanyagárakat eredményezhet vagy csak átmeneti jellegű emelkedésről van szó, ami majd lecseng a koronavírus-járvány enyhülésével párhuzamosan.
Természetesen nehéz igazságot tenni egyelőre, de kétségtelen, hogy számos alapanyag jelentősen megdrágult az elmúlt időszakban, és az idei adatok sem utalnak arra, hogy ez a folyamat lassult volna. A réz árfolyama például már alig valamivel marad el a több mint tíz éve elért mindenkori csúcsától, az építésre alkalmas faanyag és a kukorica ára is rendesen elszállt, de meg lehetne még említeni többek között az etanolt, a sertést, a palládiumot vagy éppen az olajat is. Érdekes módon tehát úgy tűnik, hogy nem egy-egy szeparált esetről van szó a nyersanyagok drágulása kapcsán, hanem a bányászati, az olajipari és a mezőgazdasági termékek széles körét érinti.
Nyakunkon az új szuperciklus?
Már néhány hónappal ezelőtt megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy elindulhatott-e egy új árupiaci szuperciklus, mivel számos fontos nyersanyag ára jelentős emelkedésnek indult. Erre a jelenségre hívta fel a figyelmet többek között a JPMorgan és a Goldman Sachs is. Természetesen nem mindenki ért egyet ezzel, ugyanakkor kétségtelen, hogy az árak emelkedése 2021-ben is folytatódik, a réz árfolyama például már a korábbi történelmi csúcsok körül jár, de a faanyag és a kukorica ára is elszállt.
A folytatás a portfolio.hu cikkében olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >