Brüsszel nem kifogásolta a trafiktörvény-tervezetet
Péntekig emelhetett kifogást az Európai Bizottság vagy valamely tagállam a Brüsszelbe még februárban eljuttatott magyar trafiktörvény tervezetével szemben. Mint azt a Népszabadság brüsszeli forrásokból megtudta: a bizottság nem fűzött véleményt a jogszabályhoz, vagyis az elképzelés nem akadályozza az áruk szabad mozgását.
Bár a bizottság végül vélemény nélkül átengedte a magyar jogszabálytervezetet, Németország és Görögország részletes véleményt fűzött hozzá, Csehország pedig kommentárt fogalmazott meg, így Magyarországnak figyelembe kell vennie a javaslathoz fűzött észrevételeket.
A pénteken lezárult értesítési eljárásban csak általánosságban vizsgálták, hogy sérülnek-e a belső piac szabályai. Ugyanakkor a bizottság fenntartja a jogot, hogy később – a törvénytervezet elfogadása után, a végrehajtás során – kifogást emeljen, ha problémát lát, vagy akár kötelezettségszegési eljárást indíthat.
A brüsszeli adminisztráció feltehetően az új dohánykereskedelmi rendszer kiépülését figyeli majd árgus szemmel. Ez rövidesen elkezdődhet, mert az őszi ülésszakon elfogadhatják a trafiktörvényt, és a jövő év elején bevezethető az új rendszer.
A törvényalkotók elképzelése szerint az eddigi szabadpiaci cigaretta kiskereskedelmet állami monopólium váltja fel. A jövő „nemzeti dohányboltjai” pedig egy állami tulajdonú társaságtól vásárolhatnák meg a koncesszióját. A jelenlegi 43 ezerre becsült eladási pont helyett mindössze 5-6 ezer maradna az országban.
Szkeptikus vélekedések szerint, ha az őszi ülésszakon csont nélkül átmegy a február óta zárószavazás előtt parkoltatott javaslat, akkor az év végéig hátralévő néhány hónap kevés lesz a többezres bolthálózat kialakításához. A törvény radikálisan átrendezheti a dohánypiaci viszonyokat. Jelenleg ugyanis a hazai cigaretta-kiskereskedelmi forgalom kétharmadát magáénak tudó dohánymultik, a British American Tobacco és a Philip Morris piaci pozíciójukat javarészt annak is köszönhetik, hogy a kereskedőknek tetemes summát fizetnek termékeik kihelyezésért.
A kiskereskedelmi árat a gyártók állapítják meg, méghozzá úgy, hogy önmagában a cigaretta értékesítésén a kiskereskedőnek elenyésző hasznuk van. A kereskedő jellemzően a cigarettakihelyezés után fizetett marketinghozzájárulásból számíthat pénzre. Ám amennyiben elfogadják a törvényt, a nagy gyártók termékei nem kaphatnak megkülönböztetett helyet.
A javaslat kritikusai szerint nem a törvényalkotók által vizionált kisvállalkozások tudnak majd dohányüzletet nyitni (az ugyanis komoly tőkét igényel), hanem zsebszerződéseken és strómanokon keresztül hamar néhány nagyobb hálózat fogja lefedni a magyarországi dohánypiacot. Az itteni dohánycégek java részét tömörítő, tavaly létrejött Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) eddig inkább csak szőrmentén bírálta a tervezetet, a legfőbb kifogása az volt, hogy szükségtelenül kevés dohányboltot engedélyezne a törvény. A szervezet az öt-hatezer üzlettel szemben 10-12 ezret tartana elfogadhatónak. A másik, szinte biztosra vett hatás, hogy az utóbbi években visszaszorított feketekereskedelem ismét felerősödik, részesedése a piacból a jelenlegi – becslések szerint – öt százalékról rövidesen újra tizenöt százalékra nő. (Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >