Bővült a lízingelt mezőgazdasági gépek állománya
Tovább bővült a lízingelt mezőgazdasági gépek állománya, az idei első negyedévben az új és használt mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott állomány 79 milliárd forintot ért el, ez éves összevetésben 7 százalékos növekedés, az elmúlt év utolsó negyedévéhez képest pedig 0,5 százalékkal nőtt a lízingelt állomány – közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.
A közlemény idézi Nyikos Katalint, a Magyar Lízingszövetség elnökét, aki elmondta: az idei első negyedévben éves szinten elért 7 százalékos állománybővülés ugyan elmarad a múlt év első negyedévében mért 45 százalékos növekedéstől, de továbbra is emelkedő pályán van ez a piaci szegmens.
A mezőgazdasági gépek állományának összetétele is kedvező a lízingszövetség szerint. Nyikos Katalin elmondta: az új agrárgépek lízingállománya 5,3 százalékkal 67,9 milliárd forintra nőtt. Ennek eredményeként a teljes agrárgép-állományon belül az új gépek aránya 86 százalékot, a használt gépeké 14 százalékot ér el.
Nyikos Katalin kiemelte: a lízingszövetség segítségével az Agrárgazdasági Kutató Intézet által készített összefoglaló szerint a pénzügyi lízing népszerűsége erősödött, 16,1 százalékkal emelkedett az előző évi állományhoz képest az első negyedévben. Ez mutatja, hogy egyre népszerűbb az agráriumban a vállalkozások számára rugalmas, költséghatékony finanszírozási formát jelentő pénzügyi lízing – tette hozzá a Magyar Lízingszövetség elnöke.
A jegybank növekedési hitelprogramja (nhp) kedvező hatást gyakorolt az agrárfinanszírozásra. A program elindítása óta több mint 50 százalékot ért el a géplízing aránya. Kedvező, hogy az idei első negyedévben az nhp beruházási célú lízingszerződéseinek keretében kihelyezett 22,9 milliárd forint harmada a mezőgazdasági gépeket finanszírozta.
Nyikos Katalin a lízingpiac folyamatairól elmondta: a következő hónapokban, években stabil, fokozatos növekedés várható elsősorban a kis- és középvállalkozások finanszírozási igényei miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: Brüsszel költségvetési terve Ukrajnába irányítaná a gazdák pénzét, és bedöntené az agráriumot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővülő kukoricatermés várható az idei évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >