Magazin: Bővülő szerepkör
A magyar borászat eredményeinek alakulásában, a magyar fogyasztó ízlésének formálásában jelentős szerepet játszanak a kiskereskedelmi üzletláncok. Körképünkben meghatározó súlyú áruházláncok illetékes vezetői nyilatkoznak borkereskedelmi stratégiájukról.
Pirint János, a Tesco-Globál Áruházak Zrt. beszerzési igazgatója:
– A Tesco jelenleg a legnagyobb borkereskedő Magyarországon. Az elmúlt pénzügyi évben 82 borbeszállítóval dolgoztunk, ezeknek háromnegyede magyar partner volt. Jelentős szerepünk van a kelet-európai piacon, hiszen Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia borforgalmának 40 százalékát a magyarországi Tescókban értékesítettük. És hogy még a számoknál maradjunk: 24 saját márkás borunk (15 Tesco Standard, 9 Tesco Finest) előállítása kapcsán 10 magyar borászattal/borkereskedéssel működünk együtt.
Jellemző adat, hogy értékesített boraink mennyiségének 97, bevételeinek 96 százalékát a magyar borok adják. Hazai áruházainkban több mint 17 millió palack magyar bort értékesítettünk.
A borok kiválasztásánál alapvetően négy szempontot veszünk elsődlegesen figyelembe. Nagy hangsúlyt fordítunk arra, hogy minőségi termékek kerüljenek polcainkra, ezért szervezett kóstolások keretében választjuk ki a megfelelő palackokat. Rendkívül fontos, hogy olyan borok kerüljenek az áruházainkba, amelyek a vásárlói igényeknek és a piaci helyzetnek is megfelelnek, figyeljük, hogy milyen stílusú borokat keresnek a vásárlók, illetve mely fajták a legnépszerűbbek, keresettebbek. A kiválasztásnál fontos tényező az adott termék arculata, a palack címkéje, a pincészet logója és marketingaktivitása is. Emellett természetesen figyelembe vesszük a termék árát is.
A Tesco a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) legfontosabb kiskereskedelmi partnereként és fő támogatójaként vett részt az ország legfontosabb borversenye, a Magyar Bormustra megújításában. A HNT és a Tesco közös célként határozták meg, hogy az ország legjobb borait a nemzetközi piacokon is ismertté és elismertté tegyék.
A Tesco Európa létrejöttével új lehetőség nyílik számunkra és a magyar bor számára is, hiszen egy regionális piacon, a visegrádi négyek piacán mutatkozhatunk be. Azon dolgozunk, hogy minél jelentősebb exportlehetőséghez juthassanak a legkiválóbb minőség hazai képviselői. n
Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője:
– 2014-ben a SPAR országszerte több mint tízmillió palack bort értékesített, ezek 99.9 százaléka magyar termék volt – elkötelezettek vagyunk a magyar borok és borászatok iránt!
Érékesítési koncepciónk alapvetően négy pilléren nyugszik: elsősorban magyar borokat értékesítünk, borválasztékunk elemeit igyekszünk közvetlenül a borásztól beszerezni, figyelünk az ár-érték arányra a választék kialakításánál, és figyelmet fordítunk a régiók közötti megoszlásra, hogy minél jobban igazodjunk a fogyasztói szokásokhoz.
Vásárlóink tapasztalataink szerint két fontos szempont alapján választanak: a minőséget és az ár-érték arányt veszik elsődlegesen figyelembe. Ennek megfelelően kiemelkedő forgalmat könyveltünk el a magas árkategóriájú és a jó ár-érték arányú borok terén a múlt évben.
A SPAR Válogatás programunkban kizárólag hazai borászatok egyedi tételeit értékesítjük üzleteinkben. Emellett a Budavári Borfesztivál főtámogatójaként a rendezvény keretein belül kóstoltatást szervezünk egyedi tételeinkből a borászok meghívásával.
Marketingaktivitásaink érdekes eleme az INTERSPAR reklámújságban havonta egy-egy borrégió különleges tételeinek bemutatása, amelyeket a fogyasztók promóciós áron érhetnek el egy hónapon keresztül. Szeptemberben pedig Borkatalógust jelentetünk meg, így is támogatva a kiváló minőségű termékeket. n
Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. PR vezetője:
– A több mint 160 áruházzal a magyar piacon jelenlévő Lidl üzletlánc 2013-ban indult „Lidl a magyar beszállítókért” programjának célja többek között a magyar borászok támogatása, lehetőségük megteremtése arra, hogy termékeikkel akár a külföldi Lidl áruházak polcain is bemutatkozhassanak. Ebbe a programba illeszkedik az az elképzelés is, amely a magyar borok népszerűsítését tűzte ki céljául mind a hazai, mind a külföldi vásárlók körében.
A Lidlben éves szinten a több mint hétmillió értékesítésre kerülő palack 80 százaléka hazai termék. Cégünk fontosnak tartja, hogy a vásárlókkal közelebbről is megismertessük a minőségi borfogyasztás kultúráját: tematikus magyar borheteket tartunk, bemutatjuk a kisebb és nagyobb hazai pincészetek borait. Ezzel párhuzamosan az is kiemelten fontos a számunkra, hogy a világ más tájairól is elhozzuk és megmutassuk a területre jellemző borokat, így a kínálatbővítésen túl a kiváló minőségű külföldi borok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az elmúlt 10 év tapasztalatait, a vásárlói szokásokat és igényeket, valamint a különböző tendenciákat figyelembe véve a Lidl sommelier-je alakítja ki a szortimentet, a vásárlók pedig nagy örömmel fogadják a bővülő és változatos kínálatot, a tematikus heteket: egyre szívesebben próbálnak ki újdonságokat, és egyre nyitottabbá válnak a különböző típusú borok irányába. Napjainkban a kínálatot tekintve egyre inkább eltolódik a hangsúly a félédes boroktól a száraz borok felé, de nőtt a rozék iránti kereslet is, utóbbi főleg a nyári időszakban mutat jelentős emelkedést.
Áruházláncunk fontosnak tartja a külföldi borok megismertetését is a hazai közönséggel, ugyanakkor elsődleges célunk mégis a hazai termelők segítése, a magyar gazdaság támogatása és fejlesztése, valamint a magyar borok exportjának erősítése. Mindezek elősegítése érdekében 2014-ben a Lidl elindította a WINE EXPO-t, amelynek célja, hogy mind a magyarországi áruházainak kínálatában, mind a szomszédos országok Lidl áruházainak polcain elérhetővé váljanak a magyar termelők borai.
A hazai borok exportjára irányuló törekvéseinknek nagy sikere van. Míg 2014-ben 7 hazai borrégió 130 borászatának mintegy 564 bora mutatkozhatott be 3 szomszédos ország érdeklődőinek (Lengyelország, Csehország és Szlovákia), addig ez a szám 2015-re emelkedésnek indult, idén további 4 ország áruházláncai képviseltették magukat a rendezvényen: Románia, Bulgária, Szlovénia és Nagy-Britannia. Az expón nemcsak az érdeklők száma nőtt, de 2014-hez késpest a megrendelések száma is nagyot emelkedett: az első alkalommal 800.000 üveg hazai palackra érkezett megrendelés, míg ez a szám a második borkiállításon már közel 2 millióra nőtt. n
Az ALDI borokért felelős központi beszerzője:
Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megújítjuk borbeszerzésünk szerkezetét, és a választékot új kritériumok alapján fejlesztjük tovább. Az volt a célunk, hogy olyan kínálatot állítsunk össze vásárlóinknak, amely a magyar borfajták és a termőterületek teljes sokszínűségét visszatükrözi. A magyar termékek mindig is kiemelkedően fontosak voltak számunkra, ezért az ALDI-ban az állandóan kapható borkészlet 70-80 százaléka magyar, 90 százalékban száraz fajta. Valamennyi borunkkal szemben a legmagasabb követelményeket támasztjuk, egy bor csak abban az esetben kerül a kínálatunkba, ha szakértőink többlépcsős értékelés után azt jóváhagyták.
Az áruházlánc diszkont alapfilozófiájához hűen kiváló minőségű, különböző kategóriájú borokat kínálunk a legjobb ár-értékarányban. A prémiumfogyasztókról sem feledkezünk meg: a legdrágább, a diszkontkategóriához képest prémium boraink 2000 és 3000 forint közötti áron érhetők el az ALDI-ban. Érzékeljük a rosé borok térnyerését az elmúlt években, ezért kiszélesítettük kínálatunkat ebből a fajtából, emellett – a paletta színesítése érdekében – külföldi borok is megtalálhatók kínálatunkban, és folyamatosan bővítjük állandó készletünket.
Szeptemberben nagyszabású borakciót indít az áruházlánc, amelynek keretében neves magyar borászok borait mutatjuk majd be. A csak magyar termékeket tartalmazó átfogó, színes borkínálat hozzávetőlegesen 20 borból áll majd, bemutatja az ország összes fontos borvidékének borait, amelyek az állandó kínálatban nem szerepelnek. Az akciós borkínálat ezen túl a bolti prezentációnkban is kiemelt megjelenést kap: szeptembertől országszerte, mind a 102 ALDI üzletben igényes külsejű, fából készült polcokon mutatjuk majd be az akcióban részt vevő borainkat.
Kapcsolódó cikkeink
Megszünteti az Asda árösszehasonlító programját
Mindösszesen egy év után megszünteti az Asda az Aldi és…
Tovább olvasom >210 tonnányi adományt gyűjtött az ALDI vásárlóival jótékony célra
Az ALDI 2024-ben is számos jótékonysági akcióban vett részt, és…
Tovább olvasom >Az alkoholmentes borok térnyerése: dinamikus növekedés és hazai sikerek
Az alkoholmentes borok piaca az elmúlt években jelentős növekedést mutatott,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >A klímaváltozás megfékezéséhez az erőfeszítések megsokszorozása szükséges – klímavédelmi felmérés a hazai cégeknél
A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka rendelkezik konkrét…
Tovább olvasom >