Bővülő piaci lehetőségek előtt a Gyulahús Kft.
A belföldi és az exportpiacok bővítését, valamint a folyamatos termékinnovációt nevezte az idei fő feladatnak az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Daka Zsolt elmondta, idén a tavalyihoz hasonló, 6 százalékos bővülést, így 5,6 milliárdos árbevételt remélnek.
2016-ban a cég 5,3 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, amely mintegy 6 százalékkal haladta meg az előző évit, a bővülésben a hazai és az exportpiacoknak is szerepe volt – mondta. Az árbevétel 82 százaléka a belföldi, 18 százaléka az exportpiacokról származott.
Az MTI kérdésére kifejtette: 17 országba exportálnak, az első négy hónapban a bázisidőszakhoz viszonyítva jelentősen emelkedett az export volumene. Ebben nagy szerepe van egy német és egy olasz partnernek, akik jelentős mennyiségben szállítanak már, de három holland vevővel is kapcsolatban állnak, és idén Kazahsztánba is sikerült kijuttatni a terméket – közölte.
Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a cég adózott eredménye 444 millió forint volt 2016-ban, az összeget az önkormányzat a vállalatnál hagyja a fejlesztések finanszírozására. Daka Zsolt ismertetése szerint az idén a nyereség körülbelül felét fordítják a termékminőséget tovább javító eszközök beszerzésére és a régi gépek lecserélésére. Emellett hatékonyságjavító, így a versenyképességet növelő fejlesztéseket terveznek – tette hozzá.
Az ügyvezető igazgató az exportpiacok bővítéséhez fontos eszköznek nevezte a megjelenést a külföldi élelmiszeripari kiállításokon. Múlt héten a cég Amszterdamban mutatta be új, tavaly kifejlesztett marhaszalámiját az úgynevezett sajátmárkás kiállításon.
Márciusban a tokiói Foodexen jelentek meg, októberben pedig Kölnben, Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállításán, az Anugán vesznek részt, amelyen közel kétszázezer szakmai látogató szokott megjelenni. A japán látogatás eredménye a termékfejlesztés lett, a múlt héten készült el négy különböző ízben egy kifejezetten a japán piacra szánt virsli – közölte Daka Zsolt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a szarvasmarhavágások száma az év elején
A magyarországi vágóhidakon 23,3 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2025…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >