Tovább bővülhetnek a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A szőlő-bor és a gabona magyarországi eredményeiről és a szakmai együttműködés lehetőségeiről is tájékozódott a kínai Ningszia-Huj autonóm tartományból érkezett delegáció a Földművelésügyi Minisztériumban (FM), a felek megegyeztek abban, hogy ezeken a területeken szakértői szinten is felveszik egymással a kapcsolatot – derül ki a tárca keddi közleményéből.
Kína az utóbbi években Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált a magyar-kínai agrár- és élelmiszeripari kapcsolatok bővülésével – mondta a közlemény szerint a delegációt fogadó Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár.
Tavaly a Kínába irányuló összes magyar export meghaladta az 500 milliárd forintot. Az agrártermékek közül a magyar sertés-, liba-, kacsa-, marha- és nyúlhús, valamint az élő ló és búza exportja is folyamatos, emellett a napokban megtörtént több hazai tejipari vállalkozás sikeres akkreditációja is – emlékeztetett az államtitkár. A közleményben hozzátette: a két fél kereskedelmi kapcsolataiban még rengeteg lehetőség van, az együttműködés tovább bővíthető a környezetvédelem és a környezettechnológia területén.
Csi Tung-seng, a kínai delegáció vezetője a találkozón kifejtette: a tartományban kiemelkedően fontos a szőlőtermesztés és a gabonaágazat, ezért mindkettő esetében nyitottak a magyar kutatóintézetekkel, ágazati szereplőkkel való kapcsolatteremtésre.
A megbeszélésen mindkét fél méltatta a 16+1 együttműködés, azaz Kína, illetve Közép- és Kelet-Európa országainak összefogásával létrejött szövetség szerepét a mezőgazdasági kutatás és kereskedelem terén- a formáció miniszterelnöki csúcstalálkozóját 2017. november 27-28. között rendezik meg Budapesten – írta az FM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fulladásveszélyes cumik és mérgező esőkabátok: uniós vizsgálat alatt a Temu és a Shein termékáradata
Babacumik, amelyek fulladást okozhatnak, UV-szűrő nélküli napszemüvegek, tiltott vegyi anyagokat…
Tovább olvasom >Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: már a Somlói borvidéket is elérte a súlyos betegség
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) friss laboratóriumi vizsgálatai alapján immár…
Tovább olvasom >Vízválasztó év a szőlészetben: így küzdenek a borászok az aszállyal
A virágzás utáni szakaszban járó szőlőültetvények számára most kritikus a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >