Bővíti tevékenységét az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Bővíti csapatát és tevékenységét idén az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi), amely kísérleteit a talajminőség, a digitális mezőgazdaság és az állattenyésztés területeire is kiterjeszti, és továbbra is úttörő szerepet vállal az agroökológiai gyakorlatok hazai elterjesztésében – közölte a fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó szervezet az MTI-vel.
Közleményük szerint a magyar gazdák itthon egyedülálló, együttműködésen alapuló hálózata, amelyet nyolcadik éve fejleszt az ÖMKi, tavaly kiemelkedő lehetőséget kapott, így az on-farm projekt az Agrárminisztérium (AM) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) által megítélt 1,1 milliárd forint összegű uniós keretből 2023 közepéig tovább bővülhet. A folyamat részeként az ÖMKi öt új kutatóval erősíti csapatát idén.
Az on-farm kutatási módszer életszerű helyzetekben kivitelezett, egyszerű kísérletek beállítását jelenti működő gazdaságokban, illeszkedve a gazdálkodók által meghatározott termelési célokhoz – ismertették.
Az ÖMKi az on-farm projektjén kívül is tudásátadással, agroökológiai módszerek közvetítésével támogatja a magyar ökogazdákat és az áttérést tervezőket, 2020-tól a Vidékfejlesztési program keretében megvalósuló szaktanácsadási hálózat ökológiai gazdálkodásra szakosodott központi feladatait is ellátja.
A nonprofit szervezet tavaly is sikerrel folytatta 2018-ban indult szemléletformáló, ismeretterjesztő munkáját a fenntartható élelmiszergazdaság, a biogazdálkodás népszerűsítéséért – tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy az ÖMKi, mint az ágazati szereplőket összekötő, a közösen kidolgozott eredmények gyakorlatba történő bevezetését menedzselő „élő laboratórium” két sikeres egyeztetést is szervezett tavaly kutatók, gazdálkodók, molnárok és pékek bevonásával az elfeledett tájfajta ősgabonák elterjesztéséért. A szervezet 2020-ban is folytatja ezt a munkát a kedvező beltartalmi értékkel rendelkező, és a klímaváltozás szélsőséges hatásaihoz is alkalmazkodó alakor és tönke tájfajtákkal, és a tájfajta ősgabona liszt forgalomba hozatalát is tervezi.
Mindezek mellett immár kilencedszer az ÖMKi szervezi meg a Közép-Kelet Európa szekciót a világ legnagyobb bio kiállításán és szakmai összejövetelén, a nürnbergi Biofach-on, március elején pedig ágazati konferenciát szervez Kecskeméten a hazai öko szektor szereplőinek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >